A Huawei szerint a távközlési ágazat egészére hátrányosak az Egyesült Államok korlátozó intézkedései

A teljes globális távközlési iparág aláásásával fenyeget az Egyesült Államok legújabb intézkedése a Huawei tevékenységének korlátozására a cég szerint.A múlt héten pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium bejelentette, megváltoztatja az exportszabályozást annak érdekében, hogy blokkolni tudja a Huaweit amerikai szoftverek és technológiák alkalmazásával gyártott félvezetők beszerzésében. Az új szabály alapján minden külföldi vállalatnak speciális engedélyt kell majd kérnie az amerikai kormánytól, ha a kínai vállalatnak amerikai szoftverek és technológiák közvetlen felhasználásával készített félvezetőket vagy egyéb termékeket akar eladni.

    
A Huawei Technologies Hungary Kft. hétfői, az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta, az Egyesült Államok kormányzata már 2019. május 16-án is indoklás nélkül tette a vállalatot kereskedelmi tiltólistára (Entity List). A Huawei azóta is tartotta magát az amerikai előírásokhoz, holott számos kulcsfontosságú ipari és technológiai alkatrész vált elérhetetlenné számára emiatt. Felhasználói és beszállítói felé azonban ennek ellenére is eleget tudott tenni szerződéses kötelezettségeinek.
    

Az amerikai kormányzat legújabb korlátozó intézkedése a Huawei szerint "önkényes, ártalmas és a teljes globális iparág aláásásával fenyeget". Az új szabályozás hátrányos hatással lehet a Huawei közreműködésével a világ több mint 170 országában kiépített, több százmilliárd dollár értékű távközlési hálózat a bővítésére, fenntartására és folyamatos működésére.


Ugyancsak hátrányosan befolyásolja majd a Huawei termékeit és kommunikációs szolgáltatásait világszerte használó, több mint hárommilliárd ember számára. Hosszú távon károsítja a globális félvezető iparágon belüli bizalmat és együttműködést, melytől számos további ágazat függ, növelve ezzel a belső konfliktusokat és a veszteségeket. A felhasználók érdekeinek figyelmen kívül hagyása ellentmond az Egyesült Államok kormányzata azon állításának, miszerint döntéseit a hálózati biztonság indokolja - írta a Huawei.
    

Mindez azonban csupán a nemzetközi vállalatok amerikai technológiába és ellátási láncba fektetett bizalmát fogja aláásni, így végső soron az Egyesült Államok érdekeit károsítja majd - szögezte le a Huawei.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com