A kínai ipari nagyvállalatok nyeresége 3,4 százalékkal nőtt az idei első öt hónapban

A legnagyobb kínai ipari vállalatok 2700 milliárd jüan (371 milliárd dollár) nyereséget könyveltek el az idei első öt hónapban, ami 3,4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a kínai statisztikai hivatal csütörtöki jelentésében. Az első négy hónapban az éves szintű bővülés nagyobb, 4,3 százalék volt.A felmérés azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek fő tevékenységből származó éves árbevétele meghaladja a 20 millió jüant. Az állami tulajdonú cégek nyeresége 2,4 százalékkal csökkent az első öt hónapban, a külföldi cégeké 12,6 százalékkal nőtt, a magánszektor vállalatainak a nyeresége pedig 7,6 százalékkal emelkedett.
    

Egyebek között a bányaipari cégek nyeresége 502,4 milliárd jüant (69 milliárd dollár) tett ki, ami 16,2 százalék csökkenés éves összevetésben. A villamos energia, hő-, gáz- , vízszolgáltatók együttes nyeresége 29,5 százalékkal, 323,3 milliárd jüanra (44,4 milliárd dollár) ugrott. Az autógyártók profitja 17,9 százalékkal, a számítástechnikai, távközlési és egyéb elektronikai berendezéseket gyártóké pedig 56,8 százalékkal emelkedett az idei első öt hónapban. Tavaly a kínai ipari nagyvállalatok nyeresége 2,3 százalékkal csökkent 2022-höz képest és 7690 milliárd jüant (1080 milliárd dollár) tett ki, miután 2022-ben 4 százalékos esést jegyeztek fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com