A vártnál erősebben nőtt az euróövezet ipari termelése augusztusban

A vártnál erősebben nőtt az euróövezet ipari termelése augusztusban az előző hónaphoz képest a termelőeszközök iránti kereslet erősödésének köszönhetően.Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn kiadott jelentése szerint havi összevetésben szezonális kiigazítással számolva 0,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az euróövezet 19 tagállamában augusztusban. Elemzők 0,3 százalékos emelkedést vártak a júliusban mért 0,4 százalékos csökkenés után.

    
A vártnál kedvezőbb adat enyhítheti a gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmakat.

Az első negyedévben 0,4 százalékkal, a másodikban pedig már csak 0,2 százalékkal nőtt az euróövezeti gazdaság az előző három hónaphoz képest. Július-szeptemberben pedig tovább lassulhatott az ütem a német feldolgozóipar recessziójának következményeként. Az Eurostat október 31-én teszi közzé a harmadik negyedévről szóló első becslését.
    

Éves összevetésben, naptári kiigazítással számolva, 2,8 százalékkal esett vissza az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése augusztusban. Elemzők kisebb, 2,5 százalékos csökkenésre számítottak az előző havi 2,0 százalékos visszaesés után. Az Európai Unió 28 tagállamában júliushoz képest 0,1 százalékkal nőtt, tavaly augusztushoz képest viszont 2,0 százalékkal csökkent az ipari termelés.
    

Az euróövezetben és az unióban is a tőkejavak termelése nőtt a legerősebb ütemben havi összevetésben, 1,2 százalékkal, illetve 0,8 százalékkal. Az egy évvel korábbihoz képest az ipari termelés a legnagyobb mértékben, 8,1 százalékkal, Szlovákiában esett vissza. A legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban 5,0 százalékkal csökkent az ipari termelés augusztusban, míg júliusban 5,1, júniusban pedig 5,9 százalékos volt a visszaesés.
   

A legnagyobb mértékben Málta ipari termelése nőtt, 7,4 százalékkal, a sorban következő Dániában 6,6 százalékra, Finnországban pedig 4,5 százalékra rúgott az ütem augusztusban. Havi összevetésben ugyancsak Máltán nőtt legerősebben az ipari termelés augusztusban, 5,6 százalékkal, Észtországban 3,9 százalékkal, Lettországban pedig 3,0 százalékkal. A legnagyobb csökkenést Horvátországban mérték, 3,0 százalékosat, majd Szlovákia következik 2,6 százalékkal és Litvánia 2,4 százalékkal.
    

Magyarország ipari termelése júliushoz képest 1,2 százalékkal csökkent, tavaly augusztushoz képest pedig 2,7 százalékkal nőtt az Eurostat adatai szerint.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com