A vártnál gyengébben teljesít a német gazdaság az idén a vezető gazdaságkutató intézetek szerint

A tavasszal vártnál gyengébben teljesít a német gazdaság az idén a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.Németország hazai összterméke (GDP) a tavasszal várt 3,7 százalék helyett 2,4 százalékkal nőhet az idén. A kilátások viszont jobbnak tűnnek, mint fél éve, az Európai Unió legnagyobb gazdasága így 3,9 százalék helyett 4,8 százalékkal bővülhet 2022-ben.
    

A folyamatokra még mindig a másfél éve tartó koronavírus-világjárvány gyakorolja a legnagyobb hatást. Továbbra sem várható a járvány előtti állapotok visszaállása mindazokon a területeken, amelyeken fertőzésveszéllyel fenyegető közvetlen fizikai kapcsolat van az adott vállalat dolgozói és az ügyfelek között. Ezért a GDP nagyjából 70 százalékát kitevő és a munkahelyek csaknem háromnegyedét biztosító szolgáltatási szektor teljesítménye az őszi-téli időszakban is a megszokott szint alatt marad, annak ellenére, hogy a járvány enyhült, az oltási kampány pedig halad előre.
    

Ugyancsak nagyban fékezik a német gazdaságot a szűk ellátási keresztmetszetek. A nyersanyagok, alkatrészek, például a számos területen alapvető alkotóelemnek számító mikrocsipek hiánya jelentősen visszaveti a feldolgozóipart, ezért legkorábban 2022-ben áll vissza a normál kapacitás-kihasználtság - áll az előrejelzésben. A német-svájci-osztrák közös kutatási projektben (Gemeinschaftsdiagnose - GD) készített számítások szerint a főleg az energia drágulása miatt szeptemberben évtizedes csúcsra, 4,1 százalékra emelkedett infláció a következő időszakban csökken, így 2021 egészét tekintve 3 százalékos, 2022-ben 2,5 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése.
    

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,9 százalékról az idén 5,7 százalékra, jövőre 5,3 százalékra csökkenhet. A GDP-arányos államháztartási hiány a járvány okozta gazdasági válság enyhítését szolgáló intézkedések miatt az idén 4,9 százalékra emelkedhet a tavaly 4,3 százalékról, jövőre viszont 2,1 százalékra süllyedhet. A GDP-arányos államadósság az idén 71 százalék, jövőre 67 százalék lehet.
    

A GD-t évente kétszer, tavasszal és ősszel készítik el. A munkában ezúttal a berlini DIW, a müncheni ifo, az esseni RWI, a kieli IfW és a Halléban működő IWH, valamint a  zürichi KOF és a bécsi IHS kutatói vettek részt. Elemzésük alapján készíti el a német kormány a saját prognózisát, amelyet október második felében mutatnak be.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com