A vártnál jobban csökkent áprilisban a németországi kiskereskedelmi forgalom

A vártnál jobban csökkent az előző havihoz képest és kevésbé nőtt éves bázison a kiskereskedelmi forgalom áprilisban Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.Áprilisban ár, szezonális és naptári kiigazítással 5,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban az előző havihoz képest. A piac 2,0 százalékos csökkenésre számított a márciusi 7,7 százalékos havi növekedés után.

    
Áprilisban három hónap után az első alkalommal következett be havi csökkenés a német kiskereskedelmi forgalomban. A vártnál nagyobb mértékű havi csökkenés részben a húsvéti forgalomnak köszönhetően megemelkedett márciusi bázisnak, részben pedig az április második felében ismételten életbe léptetett járványvédelmi szigorításoknak tulajdonítható.
   

A 2020. áprilisihoz képest 4,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom reálértéken. Márciusban 11,0 százalékos volt az éves növekedés, áprilisra pedig 10,1 százalékos növekedést várt a piac. A koronavírus-járvány miatt tavaly életbe léptetett korlátozások hatásától mentes utolsó hónaphoz, a 2020. februárihoz képest naptári és szezonális kiigazítással 0,8 százalékos elmaradásban volt idén áprilisban a németországi kiskereskedelmi forgalom.
    

Élelmiszerekkel, italokkal és dohánytermékekkel reálértéken 3,4 százalékkal kisebb forgalmat bonyolított az idén áprilisban a német kiskereskedelem, mint 2020 áprilisában. Nominálisan pedig 1,6 százalékkal volt alacsonyabb a forgalom. A szupermarketek forgalma reálértéken 3,8 százalékkal csökkent, az élelmiszer szaküzleteké pedig 0,4 százalékkal emelkedett.
    

A nem élelmiszeripari cikkek forgalma áprilisban 10,6 százalékkal nőtt reálértéken az egy évvel korábbihoz képest a járványvédelmi korlátozások miatt alacsony bázishatás következtében. Ezen belül a textil, ruházati cikkek és cipők forgalma 33,1 százalékkal. A háztartási cikkek és berendezések forgalma 7,6 százalékkal nőtt éves bázison.
    

Az internetes és csomagküldő kiskereskedelmi forgalom áprilisban 13,1 százalékkal nőtt reálértéken az egy évvel korábbihoz képest.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2021/06/PD21_258_45212.html


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com