A vártnál jobban emelkedtek novemberben a termelői árak az euróövezetben

Az előző havinál kevésbé, de a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek novemberben a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.Novemberben 1,8 százalékkal emelkedtek havi bázison a termelői árak az euróövezetben a várt 1,2 százalék helyett, de jóval kevésbé az októberi 5,4 százalékos havi emelkedés után. Az Európai Unió 27 tagállamában havi bázison 2,0 százalékkal emelkedtek a termelői árak novemberben az októberi 5,0 százalék után.  
    

A termelői árak folyamatosan emelkednek a beszállítói láncokban jelentkező fennakadások, valamint az energiaárak növekedése miatt. Novemberben 23,7 százalékkal haladták meg a termelői árak az egy évvel korábbit az októberi 21,9 százalék után. Novemberre 22,9 százalékos éves áremelkedést vártak szakértők. Az EU-ban éves bázison 23,7 százalékkal nőttek a termelői árak novemberben, októberben pedig 21,8 százalékkal álltak magasabban az egy évvel korábbinál.
    

Az energiaárak éves emelkedése novemberben 66,0 százalékos volt az euróövezetben és 64,9 százalékos az EU-ban. Októberben 62,4 és 59,8 százalékkal álltak magasabban éves bázison az energiaárak. Novemberben az előző havihoz képest az energiaárak 3,5 százalékkal nőttek az euróövezetben az októberi 16,8 százalékos havi növekedés után. Az alapanyagárak 1,5 százalékkal emelkedtek havi bázison novemberben, míg októberben 1,4 százalékos volt a havi áremelkedés.


A nem tartós fogyasztási cikkek ára 0,6 százalékkal emelkedett havi bázison az októberi 0,5 százalék után. A tartós fogyasztási cikkek ára havi bázison az októberivel megegyező 0,5 százakkal emelkedett novemberben is. A tőkejavak ára 0,4 százalékkal nőtt az előző havi 0,5 százalék után.
https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/13554809/4-06012022-AP-EN.pdf


(
Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com