A vártnál kisebb lett Németország külkereskedelmi többlete decemberben

A vártnál kisebb lett Németország külkereskedelmi mérlegének többlete decemberben, miközben az export és az import értéke is az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett.A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint decemberben az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 1,5 százalékkal, 112,3 milliárd euróra, míg a behozatalé 1,2 százalékkal, 92,9 milliárd euróra emelkedett.

    
Elemzők az export és az import esetében is 0,2-0,2 százalékos emelkedést vártak, a novemberben mért 0,3 százalékos, illetve 1,3 százalékos visszaesés után. A nyersadatok szerint a tavalyi év utolsó hónapjában Németország exportja 96,1 milliárd eurót, importja pedig 82,1 milliárd eurót tett ki. A kereskedelmi mérleg többlete 13,9 milliárd euróra rúgott, szemben az elemzők által várt 18,4 milliárd, illetve a novemberben elért 19,0 milliárd eurós szufficittel.
    

A folyó fizetési mérleg egyenlege 21,0 milliárd eurós többletet mutatott decemberben az előző havi 21,6 milliárd euró után. Tavaly decemberben 28,4 milliárd eurót tett ki a többlet. Tavaly immár az ötödik egymást követő évben értek el rekordforgalmat a német exportőrök. A kivitel értéke 3 százalékkal 1317,9 milliárd euróra nőtt, de lassult az ütem a 2017-ben mért 6,2 százalékhoz képest.


A behozatal értéke 5,7 százalékkal, 1090 milliárd euróra, ugyancsak rekordszintre emelkedett. A kereskedelmi mérleg 227,8 milliárd euró többlettel zárta az évet, míg a folyó fizetési mérleg 249,1 milliárd eurós többletet mutatott. Egy évvel korábban, 2017-ben a kereskedelmi mérleg 247,9 milliárd, a folyó fizetési mérleg pedig 261,2 milliárd eurós többlettel zárt.
    

A német külkereskedelmi vállalatok szövetsége (BGA) arra számít, hogy idén 3 százalékkal növekszik az export.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com