Ales Michl lesz júliustól a cseh jegybank új kormányzója

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Ales Michl lesz júliustól a Cseh Nemzeti Bank új kormányzója. A 44 éves pénzügyi szakembert Milos Zeman cseh államfő szerdán nevezte ki hivatalába - közölte az elnöki iroda.Ales Michl a cseh jegybank élén Ales Michl Jirí Rusnokot váltja, akinek június végén lejár a második, a hatályos szabályok szerint utolsó hatéves megbízatási időszaka. Ales Michl 2018 óta tagja a jegybanktanácsnak, és a prágai sajtó szerint Milos Zeman államfő belső tanácsadói köréhez tartozik.
    

Miután Ales Michl a jegybanktanácsban nyíltan a kamatemeléseket ellenzők közé tartozik, a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap azt valószínűsíti, hogy a következő időszakban megváltozhat a banktanács eddigi pénzügyi politikája. A cseh jegybanki tanács a múlt héten az eddigi 5 százalékról 5,75 százalékra emelte az alapkamatot. Lapértesülések szerint Ales Michl egyike volt annak a két jegybanki tanácstagnak, akik nem értettek egyet a döntéssel.
    

A cseh jegybank alapkamatemeléseit többen bírálják, Andrej Babis volt kormányfő és Milos Zeman államelnök egyaránt úgy vélekedett, hogy a jegybank jelenlegi kamatpolitikája megkárosítja a cseh gazdaságot. Jirí Rusnok, a jegybank kormányzója szerint a bírálatok alaptalanok. A jegybanktanácsnak hét tagja van, alapvető feladata a cseh monetáris politika meghatározása, a pénzügyi rendszer, a pénzpiac ellenőrzése. A tanács tagjait, a kormányzót és alelnökeit az államfő nevezi ki. A megbízási időszak legfeljebb kétszer hat év.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com