Átlagosan évi 5,5 millió fontot keresnek a FTSE-100-as vállalatok vezetői

Átlagosan évi 5,5 millió fontot (hozzávetőleg kétmilliárd forintot) keresnek a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetői egy hétfőn ismertetett jelentés szerint.

A High Pay Centre független elemzőközpont adataiból kiderült: a legnagyobb piaci tőkeértékű brit tőzsdei cégek vezetőinek 2015-ben 10 százalékkal nőtt a jövedelme, miközben a munkavállalóké átlagosan csak 2 százalékkal. Az igazgatói fizetések medián értéke valamivel kevesebb mint négymillió font, száznegyvennégyszerese az "átlagos britek" jelenleg 27 ezer fontos medián keresetének.

ftse 100

A jelentés alig néhány héttel az után látott napvilágot, hogy Nagy-Britannia új miniszterelnöke korlátozás bevezetését javasolta az aránytalanul magas fizetésekre. Theresa May szerint a részvényeseknek kellene dönteniük a vállalatvezetők fizetéséről, döntésüknek pedig kötelező erejűnek kellene lennie. A kormányfő júliusi hivatalba lépését követően azt mondta, "irracionális, egészségtelen és növekvő különbség" mutatkozik abban, hogy a vezető vállalatoknál mennyit keresnek az alkalmazottak és mennyit a főnökök.

A High Pay Centre igazgatója szerint jelentésük rávilágít arra: egyelőre semmi jele annak, hogy ne növekednének a FTSE-100-as vállalatvezetők juttatásai. Stefan Stern üdvözölte a miniszterelnöki hivatal reformtörekvéseit az ügyben, különösen azt a kezdeményezést, hogy a vállalatoknak közzé kellene tenniük a vezetők és az alkalmazottak átlagos fizetése közötti különbség arányát, illetve azt, hogy a munkavállalóknak beleszólást kellene biztosítani a vezetők fizetése körüli egyeztetésekbe.

A High Pay Centre jelentése szerint a legjelentősebb vállalatok vezetőinek kimagaslóan nőtt a fizetése. A WPP reklámcég feje, Martin Sorrell keresett a legjobban tavaly, összességében több mint 70 millió fontot (25,6 milliárd forintot) kapott. Martin Sorrell a múltban már védekezni kényszerült magas keresete miatt, akkor azt mondta, fizetése a WPP teljesítményétől függ. A cég a legnagyobb reklámügynökség a világon.

Nem keresett rosszul a Berkeley Group ingatlanvállalat és a Reckitt Benckiser háztartás-vegyipari vállalatcsoport vezetője sem: Tony Pidgley és Rakesh Kapoor egyaránt 23 millió fontot vihetett haza.
A tíz legjobban kereső vállalatvezető között nincs nő, a vezérigazgatók pedig átlagosan 129-szer kerestek többet alkalmazottaiknál - sorolta a High Pay Centre.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com