Az EasyJet megvásárolja az Air Berlin egy részét
A Lufthansa 210 millió eurót fizet, a gépek és nagyjából 3000 munkavállaló az Eurowings-hez, a Lufthansa csoport diszkont légitársaságához kerül, ez üzemelteti majd a Budapest-Berlin járatot is, egyelőre nem tudni, hogy mikortól. Az ügyletekhez meg kell szerezni az illetékes versenyfelügyeleti hatóság, az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságának engedélyét. Ez decemberben várható, így a következő hetekben nehézkessé válhat a németországi légi utasszállítás, mert az Air Berlin pénteken végleg beszüntette tevékenységét, de a Lufthansa és az EasyJet csak a versenyhatósági engedély megszerzése után építheti be hálózatába az új gépeket.
A lehetséges fennakadás dimenzióját mutatja, hogy az Air Berlin leányvállalataival együtt több mint 90 ezer le- és felszállási joggal -(úgynevezett résidővel) rendelkezett a német repülőtereken, ami az összes résidő (slot) 12 százaléka. A Lufthansa a 210 milliós vételáron felül nagyjából 1,3 milliárd eurós beruházást is végrehajt, mert megvásárolja az Air Berlin által lízingszerződés alapján használt repülőket. Ez további késedelmekhez vezethet, a Lufthansánál azzal számolnak, hogy az utolsó gépeket 2018 végén tudják forgalomba állítani. Az EasyJet átveszi az Air Berlin idején alkalmazott megoldást, a gépeket lízingeli majd.
Az 1978-ban alapított Air Berlin 1979. április 28-án indította első járatát, az akkori Nyugat-Berlinből Mallorcára. Az első évtizedek sikerei révén a Lufthansa utáni második helyet szerezte meg a német légitársaságok rangsorában, de 2012 óta rendre veszteséges. Végül az idén augusztusban fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelmet kért, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a veszteséget.
Az utolsó járat pénteken, röviddel éjfél után érkezett meg Berlinbe, Münchenből. A működés leállításával érvényét veszti nagyjából 200 ezer menetjegy. A vásárlók közül csak azok kapják vissza a teljes vételárat, akik jegyüket a fizetésképtelenség bejelentése, augusztus 15. után vették meg. A többiek esetleg visszaszerezhetik majd pénzük egy részét, ha feliratkoznak a hitelezők listájára. A társaság erről még nem közölt részleteket.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások