Bevételi rekordot ért el az Apple első pénzügyi negyedévében

Rekorderedménnyel zárta pénzügyi éve első negyedévét az Apple Inc. a cég honlapján publikált mérlegbeszámoló alapján.Az Apple Inc. 2020-as pénzügyi éve első negyedévét (2019 negyedik naptári negyedévét) 91,8 milliárd dollár, a valaha elért legnagyobb értékesítési árbevétellel zárta, ami 9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 84,3 milliárd dollárnál.   


A karácsonyi forgalmat is magában foglaló 2019 első negyedévi (2018 negyedik naptári negyedévi) értékesítések a kínai forgalom nagy visszaesése miatt csökkentek. A 2020-as első negyedévben viszont a kínai forgalom 13,6 milliárd dollárra nőtt 13,2 milliárd dollárról. Az amerikai kontinensen 41,4 milliárd dollár bevételt ért el az Apple az egy évvel korábbi 36,9 milliárd dollár után, Európában 23,2 milliárd dollárt 20,3 milliárd után.
    

Az Apple nyeresége 22,2 milliárd dollár lett, míg egy évvel korábban 19,9 milliárd dollár volt, egy részvényre jutó első negyedévi nyeresége pedig 4,99 dollár, 19 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 4,18 dollárnál. Az iPhone értékesítések bevétele több negyedévi csökkenés után 7,6 százalékkal emelkedett, 55,9 milliárd dollár lett az egy évvel korábbi 51,9 milliárd dollárral szemben. Az Apple nem publikálja termékei darabszám szerinti forgalmát.
    

A viselhető számítástechnikai cikkek és okos háztartási berendezések értékesítésével az Apple 10,0 milliárd dollár bevételre tett szert, 37 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbi 7,3 milliárd dollárnál. Az iPad értékesítések bevétele 11 százalékkal 5,9 milliárd dollárra csökkent 6,7 milliárd dollárról. Az Apple Music, iCloud és hasonló előfizetéses szolgáltatások bevétele 17 százalékkal 12,7 milliárd dollárra emelkedett 10,8 milliárdról. Az első negyedévben 480 millió előfizetővel rendelkezett az Apple, amit az év végéig 600 millióra tervez növelni.
    

A második pénzügyi negyedévben az Apple 63-67 milliárd dolláros értékesítési árbevételre számít a tavalyi második negyedévi 58 milliárd dollárral szemben. Bevételarányos bruttó jövedelmezősége a 2020-as második pénzügyi negyedévben az Apple várakozásai szerint tovább emelkedik, 38,0-39,0 százalék lesz az első negyedévi 35,2 százalék után. A 2019-es első negyedévben 32,0 százalék volt a bevételarányos bruttó jövedelmezőség.    


https://www.apple.com/newsroom/2020/01/apple-reports-record-first-quarter-results/
https://s2.q4cdn.com/470004039/files/doc_financials/2020/q1/Q1-FY20-Consolidated-Financial-Statements.pdf


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com