Brit politikai elemző: a független Skócia örökölhetné Nagy-Britannia helyét az EU-ban

Skócia örökölhetné Nagy-Britannia tagságát az Európai Unióban, ha a brit kilépés időpontjáig függetlenné válna - mondta vasárnap az egyik legtekintélyesebb brit politikatudományi szakértő.

John Curtice, a patinás skóciai Strathclyde egyetem politológia-professzora, a brit közvélemény-kutató intézetek országos szövetségének (BPC) elnöke a The Herald című skóciai hírportálnak nyilatkozva felidézte: a brit külügyminisztérium a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazás előtt azzal érvelt, hogy ha Skócia függetlenné válik, akkor külön országként nem maradhatna jogfolytonossági alapon az EU tagja, mivel az unió az Egyesült Királyságot ismeri el tagországként.

brexit

Curtice szerint azonban ha az Egyesült Királyság az EU-tagságról júniusban rendezett népszavazás eredménye alapján kilép az EU-ból, és addig Skócia függetlenné válik, az Európai Unió dönthet úgy is - éppen a brit külügyminisztérium két évvel ezelőtti érvelésének újraértelmezésével -, hogy Skócia léphet jogfolytonos EU-tagként az Egyesült Királyság helyére.

Curtice professzor szerint az Egyesült Királyság távozása jelentős csapás az EU-ra, de az unió szempontjából "a semminél még az is jobb megoldás lenne", ha megtarthatná a jelenlegi Egyesült Királyság egy részét.

Skóciában 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást a függetlenségről, de akkor a választók 55 százaléka az elszakadás ellen voksolt.

A brit EU-tagságról június 23-án rendezett referendumon országos átlagban szűk, 51,9 százalékos többséggel a kilépést pártolók győztek, ám Skóciában a választók 62 százaléka a bennmaradásra szavazott.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciát kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője azóta több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy ismét napirendre került Skócia függetlenné válásának kérdése, mivel Skócia nem fogadja el, hogy akarata ellenére "kirángassák" az Európai Unióból.

A skót kormány már össze is állította és a minap társadalmi konzultációra bocsátotta az újabb függetlenségi népszavazásról szóló törvénytervezetet, amely azonban egyelőre nem kerül az edinburghi parlament elé. Nicola Sturgeon több utalást is tett arra az elmúlt hetekben, hogy az újabb referendum akkor lesz lehetséges, ha a skót választók jelentős többsége egyértelműen az elszakadást pártolja.

A skót függetlenségi törekvések komoly konfliktust vetítenek előre Londonnal. A 2014-ben tartott függetlenségi referendumot a skót kormány az akkori brit kormány beleegyezésével rendezte, közös szándéknyilatkozat és külön törvény alapján, Theresa May jelenlegi brit miniszterelnök azonban egyértelműen kizárta Skócia elszakadásának lehetőségét, többször is kijelentve: az Egyesült Királyság együtt fog kilépni az Európai Unióból, "a Brexitből nincs kimaradási lehetőség".

Az utóbbi időben több EU-tagország vezetői is erős kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a független Skócia megőrizhetné-e EU-tagságát.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com