Brit sajtó: gyenge lesz a Tesco féléves eredménye

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint meredeken romló eredményekről ad számot jövő héten esedékes beszámolójában a Tesco.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap piaci forrásainak várakozása szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat működési szintű eredménye a cég idei pénzügyi évének augusztussal zárult első felében valószínűleg nem érte el a 400 millió fontot (170 milliárd forint).

107tesco

A tavalyi azonos időszakról a szupermarket-hálózat 916 millió font működési eredményt jelentett.
A Cantor Fitzgerald pénzügyi szolgáltató cég egyik szakelemzője azt jósolta, hogy a Tesco szerdai beszámolójában legfeljebb 330 millió fontos féléves eredmény szerepel majd.

Az elemző a brit lapnak elmondta: ez egyben azt is jelenti, hogy a Tesco egész évi működési eredménye egymilliárd font alatt lehet, miközben "több mint 17 milliárd font adósság kiált átstrukturálás után (...) Hogy fogják törleszteni ezt az adósságot, ha egymilliárd fontot sem termelnek?".

Az HSBC bankcsoport egyik elemzője azonban, aki 385 millió font működési eredményt jósolt a Tesco pénzügyi évének első felére, úgy vélekedett, hogy hosszú távon a Tesco kerül ki győztesen a brit piacon versengő nagy szupermarket-hálózatok vetélkedéséből, mivel puszta súlyánál fogva képes lesz jobb megállapodásokat kötni beszállítóival.

A Tesco a tavalyi teljes pénzügyi évét évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményével zárta: a vállalat a vártnál sokkal nagyobb, 6,38 milliárd fontos (2800 milliárd forintos) adózás előtti veszteséget jelentett 2014-2015-ről.

A Tesco vezérigazgatója, Dave Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését, és a múlt hónapban bejelentette, hogy 4 milliárd fontért eladja dél-koreai üzlethálózatát.

A Tesco - a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - tavaly rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálattal súlyosbított pénzügyi évet hagyott maga mögött.

A cég egy éve bejelentette, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (115 milliárd forinttal) becsülte túl.

A Tesco átfogó vizsgálatot indított a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecsléseket, emellett a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárást is indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.

A Tesco nemrégiben, egy köztes eredményjelentésben közölte, hogy Közép-Európában jórészt befejeződött az eddig országonként fenntartott vállalatvezetési csoportok egyesítése egyetlen regionális vezetési központtá. A cég ettől jelentős megtakarítást vár, és közleménye szerint ezt fogyasztói termékkínálatának fejlesztésére fordítja.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com