Csökkenéssel nyithat Európa

Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 7 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 27 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 3 ponttal eshet a nyitásban.
    

Kedden jórészt csökkenéssel zártak a tőzsdék Európában és New Yorkban is a vártnál erősebb amerikai inflációs adatok láttán, de az aggodalmakat tompította, hogy jól indult a gyorsjelentési szezon, több nagyvállalat is a vártnál jobb eredményekről számolt be. Az Egyesült Államokban tizenhárom éve nem látott mértékben nőttek a fogyasztói árak júniusban, az éves összevetésű maginfláció pedig 1991 novembere nem volt ilyen magas. A vártnál jóval magasabb adatok felszították azokat az aggodalmakat, hogy egy gyorsabb újranyitás közepette túlfűtötté válik a gazdaság, ami arra kényszerítheti a jegybank szerepét betölte Federal Reserve döntéshozóit, hogy az eddig feltételezettnél hamarabb szigorítsák a rendkívül laza monetáris politikát.
    

Közgazdászok továbbra is úgy hiszik, hogy a magasabb infláció átmeneti jelenség, mivel júniusban is a meredek emelkedési ütem több mint egyharmada a használt teherautók és személygépjárművek rendkívül erős drágulásának volt betudható. A jegybank szerepét betöltő Federal Reserve döntéshozói, élükön Jerome Powell elnökkel egyelőre szintén kitartanak azon véleményük mellett, hogy átmeneti jelenség a magas infláció, hamarosan enyhül az árnyomás, ahogy az amerikai és más nagy gazdaságokban egyre inkább helyre áll a megszokott rend.
    

Európában szerdán nem várható fontosabb vállalati gyorsjelentés. Az uniós statisztikai hivatal délelőtt közli a májusi ipari termelési adatokat, Hollandiában, Svédországban és Nagy-Britanniában pedig a júniusi inflációs adatsorokat teszik közzé. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben túlnyomórészt csökkentek a vezető indexek szerdán.
    

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,19 százalékos mínuszban, 684,46 ponton állt. Sydney-ben 0,37 százalékos pluszban, viszont Tokióban 0,44 százalékos mínuszban zárt a tőzsde. Szöulban 0,26 százalékos, Sanghajban 0,95 százalékos, Hongkongban pedig 0,51 százalékos mínuszt, míg Sencsenben 0,04 százalékos pluszt mutatott az irányadó index nyolc óra körül.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,22 százalékos mínuszban, 76,32 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 0,29 százalékos veszteségben, 75,03 dolláron forgott szerda reggel nyolc óra körül.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,21 százalékkal, 1811,18 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,19 százalékkal, 1813,30 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. Kedden a londoni FTSE-100 mutató, a frankfurti DAX-index és a párizsi CAC-40 index egyaránt 0,01 százalékos, a madridi IBEX 1,38 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,50 százalékos mínuszban fejezte be a napot.


Viszont a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,03 százalékos pluszban, 460,96 ponton zárt, de napközben 461,38 ponton újabb történelmi csúcson is járt. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,03 százalékos pluszban zárt. New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,31 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,35 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,38 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A határidős indexek mérsékelt csökkenést valószínűsítenek a szerdai nyitásra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com