Csökkenéssel nyithat Európa
Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, pánik nincs, de a kockázatvállalási hangulatot rontják a China Evergrande kínai ingatlanfejlesztő csoport körüli bizonytalanságok.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,03 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,13 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,2 százalékkal eshet a nyitásban.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,07 százalékos pluszban, 646,64 ponton állt közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára már a negyedik egymást követő napon emelkedett pénteken. A befektetők a kínálat szűkülését látják, miközben erős a kereslet a kockázatosabb eszközök, így az olaj iránt, és a remények szerint fellendülnek a gazdaságok a járvány után.
A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,38 százalékos pluszban, 77,54 dolláron, a WTI pedig 0,23 százalékos nyereségben, 73,47 dolláron forgott nyolc óra körül. A Brent ára 77,73 dolláron hároméves csúcson is járt. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,65 százalékkal, 1753,91 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,22 százalékkal, 1753,70 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
Csütörtökön London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,07 százalékos mínuszban, míg Frankfurt 0,88 százalékos, Párizs 0,98 százalékos, Madrid 0,78 százalékos, Milánó pedig 1,41 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,93 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,91 százalékkal kúszott feljebb az előző nap. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,08 százalékkal emelkedett csütörtökön.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 1,48 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,21 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,04 százalékos pluszban zárt. A határidős indexek enyhe csökkenést valószínűsítenek a pénteki nyitásra.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások