Csökkenő forgalomra számítanak a német repülőterek

Trendforduló várható a németországi légi személyszállításban, az utóbbi évek növekedése után az idén az utasok is, a járatok száma is csökkenhet a repülőterek szövetségének (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen - ADV) pénteken ismertetett előrejelzése szerint.A 22 nemzetközi és 9 regionális németországi repülőteret összefogó szervezet prognózisa szerint az utasok száma 0,7 százalékkal, a járatok száma 2,9 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbihoz képest. Az utasok és a járatok számának csökkenése már a tavalyi második félévben elkezdődött. Az ADV legutóbbi, novemberi kimutatása szerint az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest 3,7 százalékkal 17,4 millióra, a járatok száma 7,2 százalékkal 161 ezerre süllyedt.

   
A legutóbbi teljes évben, 2018-ban 244,7 millió utas fordult meg a németországi repülőtereken, és 2019 elején még azzal számoltak, hogy a növekedés folytatódik, és az induló és érkező utasok száma átlépi a 250 milliós határt. Azonban míg az utóbbi éveket a kínálat bővülése és a légitársaságok közötti árverseny jellemezte, tavaly nyár végétől egyre inkább változik a piac, így az idén a kínálat csökkenése és a repülőjegyek drágulása lesz a jellemző. Több légitársaság radikálisan szűkítette a téli és a következő nyárra tervezett menetrendjét, és az üzemeltetett repülőgépek számát is csökkentik.
    

Így az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa azt tervezi, hogy 2022-ig 20 százalékkal csökkenti a diszkont légitársasága, az Eurowings jelenleg 140 repülőből álló flottáját - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap az ADV előrejelzése alapján készített összeállításában. Az utasok és a járatok számának visszaesése legfőképpen a kőolaj drágulásának, a gazdasági konjunktúra gyengülésének és a nemzetközi kereskedelmi konfliktusoknak tulajdonítható. A járatok száma azért is csökken, mert a légitársaságok egyre nagyobb repülőgépeket használnak, így kevesebb gépre van szükségük.
    

További fontos tényező, hogy a kormány klímavédelmi csomagjának részeként az eddigi 17 százalékról 9 százalékra csökkentik a távolsági járatokra szóló vonatjegyek után fizetendő általános forgalmi adó (áfa) kulcsát, hogy ösztönözzék a klímabarátként számon tartott vasúti közlekedést. Ezzel együtt csaknem a duplájára, 7,50 euróról 13,03 euróra emelik a belföldi és az Európán belüli utakra szóló repülőjegyek után fizetendő különadót, és ennek következtében számos járat működtetése gazdaságtalanná válhat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com