Csökkent a függőben lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban májusban

A vártnál nagyobb mértékben csökkent a függőben lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban májusban, ami azt jelzi, hogy az ingatlanpiac veszíthet lendületéből.

Az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége, a National Association of Realtors (NAR) szerdán közölte, hogy az aláírt szerződések számára alapozott index értéke 3,7 százalékkal, 110,8 pontra csökkent az áprilisi 115,0 pontról. Elemzők 1,1 százalékos havi csökkenést vártak az áprilisi 3,9 százalékos emelkedés után.

realtor

Éves összevetésben 0,2 százalékkal mérséklődött a függőben lévő lakásértékesítések száma, 2014 augusztusa először fordult elő, hogy éves szinten csökkenést mértek.

A NAR minden hónapban közzéteszi a függőben levő lakásértékesítések statisztikáját, amely a használt lakásokra kötött adásvételi szerződések számát mutatja. A tényleges adásvétel általában egy-két hónappal követi a szerződéskötést.

A vártnál több lakásvásárlási szerződést írtak alá márciusban és áprilisban is, így a májusi csökkenés részben a szűkös kínálatnak tudható be. A munkaerő-piaci helyzet javulása, a lakbérek emelkedésének perspektívája és az alacsony jelzáloghitel-kamatok együttes hatásaként egyre többen próbálnak saját lakást vásárolni, ám a használt és az új lakások piacán is kisebb a kínálat az optimálisnál.

Lawrence Yun, a NAR vezető elemzője arra számít, hogy idén 5,44 millió használt lakás cserél gazdát, ami 3,7 százalékkal haladná meg a tavalyi értéket, de mindig negyedével lenne kisebb a 2005-ben felállított 7,08 milliós rekordnál. A tavalyi 6,8 százalékos emelkedés után idén 4-5 százalékkal növekedhet a használt lakások mediánára.

Új lakásokból tavaly 501 ezret értékesítettek, ami 2007 óta a legtöbb. Idén a legfrissebb, májusi adatok alapján 551 ezer új lakás találhat gazdára, ami majdnem 10 százalékos emelkedés lenne.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com