Csökkent az eurózónás kompozit BMI

Novemberben 51,4 pontra csökkent az eurózóna szolgáltató szektorának és feldolgozóiparának teljesítményét együttesen mérő kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) az októberi 52,1 pontról - tette közzé előzetes adatait a Markit Economics piackutató intézet csütörtökön.

eurózónaA szolgáltató szektori BMI novemberben 51,3 pontra esett 52,3 pontról, a feldolgozóipari pedig 50,4 pontra 50,6 pontról.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat aktivitásának növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi.
A Markit adatai szerint 16 hónapos mélyponton van a gazdasági növekedés üteme. Csökkent az új megrendelések és a be nem fejezett munkák száma is, elbocsátások nem voltak, de a foglalkoztatottak száma nem nőtt sem a feldolgozóiparban, sem a szolgáltató szektorban.

Franciaország továbbra is az eurózóna egyik legrosszabbul teljesítő gazdaságának számít, de novemberben a németországi adatok is romlottak.
Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza szerint a BMI csökkenése miatt újraéledhet a gazdasági recesszió veszélye. A mostani adatok szerint az eurózónás bruttó hazai termék csak 0,1-0,2 százalékkal nőhet a negyedik negyedévben. A Németországon és a Franciaországon kívüli országok kicsit jobban állnak, de ott is lassul a növekedés üteme.

A közgazdász szerint a romló makrogazdasági adatok akár arra is kényszeríthetik az Európai Központi Bankot (EKB), hogy azelőtt jelentsen be új gazdaságélénkítő lépéseket, mielőtt meggyőződhetett volna arról, hogy mennyire voltak hatékonyak a korábbiak.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com