Decemberben 15,8 százalékra mérséklődött az infláció Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Decemberben 15,8 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban az infláció Csehországban a novemberi 16,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában. Havi összehasonlításban decemberben stagnált az infláció.Az átlagos infláció 2022-ben 15,1 százalékos volt. Az önálló Csehország létezése óta ez a második legmagasabb éves átlagos infláció. A legmagasabbat az ország megszületésének évében, 1993-ban mutatták ki, amikor 20,8 százalékos volt a drágulás. Az infláció decemberi mérséklődését leginkább a közlekedést érintő árak befolyásolták. A személygépkocsik árának növekedési üteme decemberben 9,2 százalékra lassult a novemberi 12,7 százalékról. Az üzemanyagok decemberben 4,4 százalékkal drágultak, míg novemberben 14,5 százalékkal.  
    

Az év utolsó hónapjában leginkább az élelmiszerek árai és a lakhatási költségek emelkedtek. A liszt például 42 százalékkal, a kenyér 37,5 százalékkal, a tojás 92,4 százalékkal, a cukor pedig 98,9 százalékkal került többe decemberben, mint egy éve. A lakhatási költségeknél a földgáz 140,2 százalékkal, a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás 28,8 százalékkal drágult.
    

Az áram ára viszont decemberben éves szinten 21,2 százalékkal csökkent. Elemzői várakozások szerint a csehországi infláció a következő hónapokban tovább fog csökkenni és az év közepére újra egyszámjegyűvé válhat - jegyezte meg a CTK hírügynökség.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com