Decemberben visszaesett, az egész évben csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban

A jelentős mértékben megemelkedett árak miatt az év második felében csökkenésnek indult és decemberben már visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Németországban. Az élelmiszerek forgalma rekordmértékben csökkent tavaly a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.Decemberben a Destatis előzetes adatai szerint ár, naptári és szezonális kiigazítással 5,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz képest és 6,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Novemberben 1,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom havi bázison és 5,9 százalékkal maradt el a 2021. novemberitől.
    

Decemberre a piac 0,2 százalékos forgalomnövekedést várt havi bázison és 1,8 százalékos elmaradást az egy évvel korábbitól. A decemberi előzetes adatok alapján a 2022-es egész éves kiskereskedelmi forgalom árkiigazítással 0,6 százalékkal maradt el az előző évitől. Árkiigazítás nélkül a kiskereskedelmi forgalom 7,8 százalékkal nőtt.
    

Az év folyamán eltérően alakult a kiskereskedelmi forgalom. Az év első felében még reálértéken (árkiigazítással) 3,1 százalékkal haladta meg a 2021 első félévi forgalmat, az év második felében azonban 4,1 százalékkal maradt el az előző évi bázistól. A forgalomcsökkenés elsősorban a jelentős mértékben megemelkedett kiskereskedelmi árakra vezethető vissza, különösen az élelmiszerek és az energiahordozók körében. A 2021-es kiskereskedelmi forgalom rekordot döntött Németországban.
    

Az élelmiszerek forgalma tavaly reálértéken 4,6 százalékkal esett vissza a 2021-eshez képest Németországban, ami a legnagyobb mértékű csökkenés a nyilvántartás 1994-es kezdete óta. A járványvédelmi korlátozások által nem érintett utolsó teljes évhez, a 2019-eshez képest a kiskereskedelmi forgalom tavaly 1,1 százalékos csökkenést mutatott.
    

A nem-élelmiszer kategóriájú árucikkek kiskereskedelmi forgalma 2,0 százalékkal nőtt tavaly a 2021-eshez képest és ezzel a nyilvántartás 1994-es kezdete óta a legnagyobb éves forgalmat érte el. A növekedés a 2019-eshez képest 8,8 százalék volt.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2023/01/PD23_039_45212.html


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com