EBRD: Kelet-Európa lassan reagál a világgazdasági javulásra

Egyre több jel utal a világgazdaság teljesítményének javulására, a tágabb értelemben vett Kelet-Európa és az egykori szovjet térség kilábalása azonban az idén is lassú lesz, és a régió változatlanul számos kihívással néz szembe - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett idei első átfogó előrejelzésében.

Az EBRD minimális mértékben ugyan, de rontotta a működési területének egészére adott idei GDP-előrejelzését, ugyanakkor Közép-Európa - ezen belül a magyar gazdaság - növekedésére vonatkozó prognózisait javította.
A felzárkózó európai gazdaságok reformjainak finanszírozására 1991-ben alapított bank térségi átlagban - a működési terület országai közé nemrég felvett, átalakuló arab országokat is beleszámítva - most 2,7 százalékos GDP-növekedést vár 2014-ben. Az előző, novemberben összeállított EBRD-becslésben 2,8 százalékos idei növekedési előrejelzés szerepelt ugyanerre a térségre.

gazdaság-fel31Az EBRD ugyanakkor megállapította, hogy az euróövezethez szoros szálakkal kötődő közép-európai és balti gazdaságok kilábalási üteme a valutaunió élénkülését követve gyorsulásnak indult, és különösen Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban kap egyre nagyobb lendületre a növekedés. Erre a szűkebb térségre a bank a keddi prognózisban 2,2 százalékos átlagos növekedést jósolt 2014-re. Az EBRD kiemelte, hogy ez a kétszerese a bank által 2013 egészére várt ütemnek: a pénzintézet előzetes becslése szerint ebben a csoportban tavaly összességében 1,1 százalékos lehetett a GDP-növekedés átlaga.

Magyarországon a bank most 1,7 százalékos idei GDP-bővülést vár. Az előző EBRD-előrejelzésben 2014-re még 1,2 százalékos magyar növekedési becslés szerepelt. A londoni City elemzői közösségén belül ugyanakkor a javított EBRD-prognózis is a borúlátóbbak közé tartozik. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai a minap közölték, hogy a legutóbbi aktivitási és üzleti bizalmi adatok alapján fenntartják a 2,6 százalékos idei magyarországi GDP-növekedést valószínűsítő előrejelzésüket.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői nemrégiben ismertetett, felülvizsgált térségi helyzetértékelésükben 2014 egészére 2,2 százalékos GDP-bővülést jósoltak a magyar gazdaságban.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni szakelemzői a várakozásokat meghaladó tavalyi első háromnegyedévi lendület nyomán az általuk addig várt 2,0 százalékról nemrégiben 2,3 százalékra emelték az idei magyar GDP-növekedésre adott becslésüket. A kedden ismertetett új EBRD-prognózis Magyarországgal foglalkozó részében a bank elemzői hangsúlyozták, hogy a vártnál jobb tavalyi első háromnegyedévi teljesítmény fő hajtóerejét a nettó export megugrása, az állami beruházások és a mezőgazdaság teljesítményének jelentős javulása adta.
Az EBRD szerint az újabb közműdíj-csökkentések nyomán tovább növekedhet a lakosság elkölthető reáljövedelme és így a fogyasztás a választások előtti időszakban, a díjcsökkentéseknek azonban hosszabb távon jó eséllyel negatív következményei lehetnek a beruházásokra a közműszektorban.

Az EBRD elemzői közölték, hogy az igen jelentős növekedéstámogató gazdaságpolitikai intézkedések - különösen a Magyar Nemzeti Bank kedvezményes kamatozású növekedési hitelprogramja - nyomán javították 1,7 százalékra a magyar gazdaság idei növekedésére adott előrejelzésüket. Az EBRD véleménye szerint azonban "a kedvezőtlen jogi, beruházási és pénzügyi környezet" középtávon érdemben csökkentette a magyar gazdaság trendnövekedését, vagyis azt a tartós növekedési ütemet, amelyet a magyar gazdaság inflációs kockázat nélkül potenciálisan elérhet.

A bank az aggasztó jelek közé sorolta, hogy az átalakuló térség egészében a tavalyi harmadik negyedévben nettó tőkekiáramlás volt tapasztalható, ami két éve nem fordult elő. A közép-európai, a balti és a délkelet-európai térségben a portfolióáramlás fordult negatív tartományba, és a működőtőke-beáramlás sem volt elégséges a régió bankrendszereiben zajló, forráskivonással járó mérlegalkalmazkodási folyamat kompenzálására, jóllehet korábban a portfolió- és a működőtőke-beáramlások együttesen ellentételezték e folyamat negatív tőkeáramlási hatásait ebben a csoportban.

Az EBRD szerint valószínű a nettó kiáramlás folytatódása, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban - az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mennyiségi enyhítési programjának leépítése nyomán - várhatóan fokozatosan egyre feszesebbé válnak a monetáris kondíciók. A bank szerint az átalakuló térség növekedésének fenntarthatóvá tételéhez a szerkezeti reformok újraindítása szükséges. Ezen belül is elsődleges feladat az energiaszektor reformjának elmélyítése, emellett fel kell számolni a fenntarthatatlan támogatásai programokat és az olyan mértékű hatósági árcsökkentéseket, amelyek a hosszú távú költségmegtérüléshez szükséges szintek alá viszik az árakat. Biztosítani kell a nyugdíjrendszerek hosszú távú fenntarthatóságát, és a térségi gazdaságok hosszú távú versenyképességének növelése érdekében új lendületet kell adni a privatizációnak - áll az EBRD keddi térségi jelentésében.
forrás:MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com