EBRD: rekordot döntött a működési térségnek nyújtott tavalyi finanszírozás

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Rekordösszegű, fennállása óta először 10 milliárd eurót meghaladó finanszírozást nyújtott a működési térségéhez tartozó felzárkózó gazdaságoknak tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet csütörtöki kimutatásában közölte azt is, hogy 2019-ben 46 százalék volt a zöld beruházási programok támogatási részaránya a teljes finanszírozási összegen belül.

    
Az EBRD még a párizsi klímaegyezmény előtt kötelezettséget vállalt arra, hogy 2020-ig 40 százalékra emeli az ilyen jellegű fejlesztési finanszírozások arányát folyósításain belül, így ezt a célt már tavaly túlteljesítette. Zöld programokra az EBRD 2019-ben 4,6 milliárd eurót fordított.

A csütörtöki beszámoló szerint az EBRD tavaly összesen 10,1 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában működési térségének; ez éves rekord. A bank egy évvel korábban 9,5 milliárd euró finanszírozással támogatta tevékenységi régióját.
    

Az EBRD-finanszírozásban részesített egyedi programok száma is rekordra emelkedett: a bank tavaly 452 fejlesztési beruházást finanszírozott az előző évi 395 után. A hangsúly a legfejlettebb közép- és kelet-európai EU-gazdaságokról folyamatosan tolódik át az átalakulás korábbi szakaszaiban járó EBRD-gazdaságokra.
   

Ezt tükrözi, hogy Magyarországon az EBRD tavaly három beruházási programhoz 63 millió euró finanszírozást nyújtott az egy évvel korábbi, hét magyarországi programra folyósított 124 millió euró után. Az EBRD növelte ugyanakkor a tevékenységi terület gazdaságainak saját valutáiban nyújtott finanszírozásokat, elsősorban e gazdaságok rugalmasságának erősítése végett. A csütörtöki beszámoló szerint a helyi valutában nyújtott, illetve a helyi tőkepiacokon elvégzett tranzakciók száma tavaly 157-re emelkedett az előző évi 134-ről.
    

A kis- és közepes méretű vállalatoknak nyújtott beruházási folyósítások ugyancsak rekordot döntöttek: az EBRD ennek a vállalati körnek 194 program keretében 1,4 milliárd euró finanszírozást nyújtott 2019-ben. A bank szerint a kis- és középvállalatok finanszírozásával erőteljesen előmozdítható a fenntartható ütemű munkahelyteremtés az érintett gazdaságokban.
   

Az EBRD 2012 óta jelentősen kiterjesztette tevékenységi területét, mindenekelőtt a déli és a keleti mediterrán térségben: abban az évben bevonta működési tagországai közé Egyiptomot, Jordániát, Marokkót és Tunéziát is. Csütörtöki beszámolójában a bank közölte, hogy tavaly Egyiptom volt az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi kedvezményezettje: a pénzintézet 2019-ben 1,2 milliárd eurót folyósított egyiptomi programokra.
    

A második helyen Ukrajna áll, amelynek az EBRD tavaly 1,1 milliárd euró finanszírozást nyújtott az előző évi 543 millió euró után. A bank hangsúlyozza, hogy Ukrajnában 2014 óta először lépte át az 1 milliárd eurót az EBRD-finanszírozások értéke, és a tavalyi meredek növekedés fő tényezője a gyorsuló reformok támogatása, valamint az ukrán gazdaság növekedésének és stabilitásának helyreállítása volt.
    

Az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi felvevője korábban minden évben Oroszország volt, de a bank részvényes országai 2014-ben azt az iránymutatást adták, hogy az EBRD Oroszországban - összhangban a nemzetközi szankciókkal - egyelőre ne kezdjen új finanszírozási programokat. A csütörtöki ismertetésben az EBRD közölte, hogy várakozása szerint 2019-ről erőteljes profitot jelenthet a tavalyi gazdálkodásról szóló, néhány héten belül esedékes eredménybeszámolóban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com