EIU-felmérés: Tel-Aviv a világ legdrágább városa, Budapest nincs az első százban

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett éves globális felmérésében (Worldwide Cost of Living, WCOL).Az EIU kétszáznál több termékcsoportból összerakott áru- és szolgáltatáskosár négyszáz egyedi termékének helyi átlagárát számította ki, és ennek alapján állította össze éves listáját a világ 173 nagyvárosának dollárra átszámolt megélhetési költségeiről.
    

Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York. Az EIU a korábbi években 133 város költségindexeit mérte, az idén azonban 40 új várost vett fel a listára. Az így immár 173 várost tartalmazó idei listán Tel-Aviv került az első helyre New Yorkhoz mért 106-os költségindexével. Az EIU hangsúlyozza, hogy az izraeli nagyváros most először áll a WCOL-lista élén. Az elemzés szerint Tel-Avivot - amely tavaly decemberben még az ötödik helyen szerepelt - elsősorban az izraeli sékel jelentős erősödése, valamint az élelmiszerárak és a közlekedési költségek ezzel egyidejű meredek emelkedése tette a világ legdrágább városává az EIU költségszámítási módszertana alapján.
    

A felső tízes mezőnyön belül Párizs és Szingapúr holtversenyben a második, egyaránt 104-es WCOL-indexszel, utánuk Zürich (103), Hongkong (101), a viszonyítási alapként használt New York (100), valamint Genf (99), Koppenhága (97), Los Angeles (96) és Oszaka (94) következik. Budapest a 173 nagyvárost számláló teljes mezőnyben a 135. helyre került a dollárban számolt megélhetési költségek alapján, a New York-i költségszint 54 százalékával, vagyis 54-es WCOL-költségindexszel.
    

Az EIU éves kimutatásai arra vallanak, hogy a magyar főváros a dollárban fizetett külföldi kiküldöttek számára az évek során egyre olcsóbbá vált: például hét évvel ezelőtt 67 százalékos költségszinttel éppen a 100. helyen, a 2000-es évek első évtizedének végén, 2009-ben New York megélhetési költségeinek 87 százalékával a 65. helyen állt.
    

Az idei listán Prága a közép-európai EU-térség legdrágább városa: a cseh főváros New Yorkhoz mért 62 százalékos WCOL-indexével a 79. helyre került, nyolc hellyel magasabbra az egy évvel ezelőtti listához képest. Az összehasonlító elemzés szerzői kiemelik, hogy a WCOL-indexek összeállításához használt helyi fogyasztói árak inflációja a lista egészét tekintve most volt a leggyorsabb az elmúlt öt évben, meghaladva a koronavírus-világjárvány előtt mért ütemeket is.
    

Az EIU számításai szerint a listán szerepelő 173 nagyváros helyi valutákban mért átlagos éves inflációja 2021-ben 3,5 százalék volt a tavalyi 1,9 százalék és a 2019-es 2,8 százalék után. Az idei WCOL-indexen belül a közlekedési költségek emelkedtek a leggyorsabban: egy liter ólommentes motorbenzin ára a vizsgált teljes mezőny átlagában 21 százalékkal nőtt az idén.
   

Dollárban számolva Hongkongban a legdrágább az üzemanyag a világon: az EIU kimutatása szerint itt átlagosan 2,50 dollárba (805 forintba) kerül egy liter benzin. Az idei WCOL-lista első helyén álló Tel-Avivban 2 dollár (644 forint) a benzin literje. Az Economist Intelligence Unit szerdán bemutatott költséglistáján a világ legolcsóbb városa - legalábbis a dollárban fizetett külföldiek számára - a szíriai főváros, Damaszkusz, amely a New York-i szinthez mért 12 százalékos WCOL-indexével az utolsó, 173. helyre került.
   

A legolcsóbb tízes mezőnyben szerepel Tripoli (23), Taskent (30), Tunisz (33), Almati (35), Karacsi (36), Ahmedabad (37), Algír (38), valamint Buenos Aires és Lusaka (egyaránt 39).


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com