Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban

Enyhe emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán azt követően, hogy a Target és a Lowe,s üzletlánc is a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be második negyedéves gyorsjelentésében.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,08 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,04 százalékos pluszban indította a kereskedést. A nyitás előtti elektronikus kereskedésben a Lowe,s árfolyama 2,6 százalékkal, a Targeté 8,0 százalékkal ugrott meg, miután a forgalom meredek, az elemzők által vártnál is erősebb emelkedéséről számoltak be. Kedden a rivális Walmart, illetve a Home Depot is a vártnál jobb eredményekkel rukkolt elő második negyedéves beszámolójában.

    
Peter Cardillo, a Spartan Capital Securities vezető közgazdásza rámutatott, hogy ezek a vállalati eredmények a gazdaság újranyitásának és a gazdaságösztönző program keretében a fogyasztóknak bőkezűen osztott pénzeknek a hatását tükrözik. A folyó negyedév azonban másként alakulhat, ha a fogyasztók nem kapják meg a járvány miatti plusz pénzeket a következő pár hétben.
    

A republikánus és demokrata párti törvényhozók még mindig nem tudtak megállapodni az újabb masszív gazdaságösztönző csomagról, noha az előző programok által biztosított támogatások és segélyek fizetésének hatálya július végén lejárt. A nagy nyugat-európai tőzsdéken is emelkednek a mutatók. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,20 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,42 százalékos, a párizsi CAC-40 0,30 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,43 százalékos pluszban állt.
    

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1944 dollárt adtak, 0,11 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,01 százalékkal gyengült a dollár, 105,41 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken az októberi határidős jegyzésekben. A Brent hordónként 0,84 százalékos mínuszban, 45,08 dolláron, a WTI pedig 0,67 százalékos veszteségben, 42,83 dolláron forgott fél négykor.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,40 százalékkal, 1992,74 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,59 százalékkal, 2001,20 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon. Kedden vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,24 százalékkal, 27 778,07 pontra csökkent, míg az S&P 500-as index 0,23 százalékkal 3389,78 pontra, történelmi csúcsra emelkedett, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,73 százalékkal 11 210,84 pontra kúszott fel.
    

Az S&P 500-as index értéke immár meghaladja a koronavírus-járvány elindulása előtt, február közepén elért történelmi csúcsot, és még soha nem fordult elő, hogy ilyen gyorsan talpra álljon egy medve piaci helyzetből.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com