Emelkedett a munkanélküliségi ráta Görögországban az első negyedévben

Emelkedett a munkanélküliségi ráta Görögországban az első negyedévben az előző három hónaphoz képest.

A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint az alkalmazottak száma 3 millió 606 ezer 344 fő, a munkanélkülieké pedig 1 millió 195 ezer 84 fő volt január-márciusban.

Euro_gorog_zaszlo_576

A munkanélküliségi ráta 24,9 százalékra rúgott, szemben az előző negyedévi 24,4 százalékkal, illetve az egy évvel korábbi 26,6 százalékkal.

A foglalkoztatottak száma az előző negyedévhez képest 1 százalékkal csökkent, a tavalyi első negyedévhez képest pedig 2,9 százalékkal növekedett. A munkanélküliek száma 1,7 százalékkal nőtt tavaly október-decemberhez képest, éves összehasonlításban pedig 6,1 százalékkal esett vissza.

A nők körében jóval magasabb, 29,5 százalékos a munkanélküliségi mutató, a férfiaknál ez az arány "csak" 21,2 százalékot tett ki az idei első három hónapban.

A legnagyobb arányban a fiatalokat sújtja az állástalanság: a 15-24 éves korosztályban 55,1, a 25-29 évesek körében 41,2, a 30-44 évesek között 29,3, a 45-64 éveseknél pedig 23,3 százalékos a munkanélküliség. A legalacsonyabb értéket, 8,5 százalékot a legidősebbek, a 65 év fölötti korosztályban mérték.

Minél iskolázottabb a munkavállaló, annál kevésbé fenyegeti a munkanélküliség. Az egyetemi tanulmányai után posztgraduális képzésben részesülők 11,3 százaléka, az egyetemi diplomával rendelkezők 18,4 százaléka, a középiskolát végzettek 27,1 százaléka, az általános iskolát végzettek 25,6 százaléka, az általános iskolát be nem fejezők 46,2 százaléka volt állás nélkül az idei első negyedévben.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com