Emelkedett a tartós javak rendelésállománya januárban az Egyesült Államokban
Az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által csütörtökön közzétett adatok szerint januárban az előző havihoz képest 8,5 milliárd dollárral, 3,4 százalékkal, 256,6 milliárd dollárra nőtt a tartós javakra leadott új megrendelések értéke. Elemzők 1,1 százalékos emelkedésre számítottak a decemberi 1,2 százalékos növekedés után.
Éves összehasonlításban 4,5 százalékkal volt nagyobb az új megrendelések értéke januárban. A kiszállítások havi összevetésben 2,0 százalékkal, éves szinten pedig 3,5 százalékkal emelkedtek az év első hónapjában. Az új megrendelések rendelésállományának növekedését jelentős mértékben erősítette, hogy a polgári célú kereskedelmi repülőgépekre és -alkatrészekre leadott rendelések 389,9 százalékkal ugrottak meg.
Közlekedési eszközök nélkül a tartós javakra leadott megrendelések 1,4 százalékkal nőttek, míg elemzők 0,7 százalékos emelkedést vártak a decemberi 1,7 százalékos növekedés után. Hadiipari megrendelések nélkül az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal nőtt a tartós javak új rendeléseinek értéke januárban, gyorsult az ütem decemberi 1,4 százalékhoz képest.
Az üzleti beruházások fokmérőjének tekintett kategóriában, a repülőgépek nélkül számított polgári célú tőkejavak rendelései 0,5 százalékkal gyarapodtak januárban. Elemzők valamivel erősebb, 0,7 százalékos növekedést vártak a decemberi 1,5 százalékos emelkedés után. Éves összevetésben azonban így is 8,3 százalékos növekedést mértek, ami az amerikai gazdaság 11,9 százalékát lefedő feldolgozóipar erejét tükrözi.
A járvány kirobbanása után a négy fal közé szorult amerikaiak jelentős része az olyan szolgáltatások helyett, mint például az utazások, inkább az otthon kényelmét szolgáló javakra költötte pénzét. A SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltások tömeges beadásával azonban változhat a helyzet, visszatérhetnek a korábbi vásárlási szokások, így kisebb lehet a kereslet az árucikkek iránt.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások