Emelkedő áruforgalom mellett csökkent a többlet májusban az eurózónában

Jelentősen emelkedett az euróövezet kereskedelmi áruforgalmának értéke májusban, de a többlet csökkent, ami a külföldi kereslet gyengüléséről árulkodik.Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken közzétett előzetes adatok szerint májusban az euróövezet áruexportja szezonális kiigazítások nélkül számolva az egy évvel korábbihoz képest 31,9 százalékkal, 188,2 milliárd euróra, importja pedig 35,2 százalékkal, 180,7 milliárd euróra nőtt. A kereskedelmi mérleg így 7,5 milliárd euró többletet mutatott, szemben az egy évvel korábbi 8,9 milliárd euróval.
    

Január-májusban az export értéke 13,3 százalékkal, 957,9 milliárd euróra, míg az importé 12,7 százalékkal, 878,2 milliárd euróra emelkedett. A mérleg többlete 79,7 milliárd euró volt, meghaladta az egy évvel korábbi 66,1 milliárd eurót. Szezonális kiigazítással számolva az export értéke másfél százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, míg az importé 0,7 százalékkal emelkedett. A többlet 9,4 milliárd euróra rúgott, szemben az áprilisi 13,4 milliárd, illetve a tavaly májusi 8,8 milliárd euróval.
    

Az Európai Unió 27 tagállama szezonális kiigazítások nélkül számolva a világ többi részébe 172,3 milliárd euró értékben exportált javakat májusban, éves összehasonlításban 32,8 százalékkal nőtt az érték. A termékimport 33,7 százalékkal 164,4 milliárd euróra nőtt. Az Európai Uniónak 7,9 milliárd eurós külkereskedelmi többlete alakult ki májusban, míg egy évvel korábban 6,6 milliárd euró volt az aktívum.
    

Az EU 27 tagállama 276,9 milliárd euró értékben kereskedett egymás között májusban, ami 41,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az év első öt hónapjában az unió kivitelének értéke 12,0 százalékkal, a behozataláé pedig 11,0 százalékkal nőtt. Az árukereskedelmi mérlegben 69,1 milliárd euró többlet keletkezett, míg egy évvel korábban ez 55,2 milliárd euró volt.
    

Az Európai Unió Egyesült Államokba irányuló áruexportjának értéke 7,9 százalékkal, 156,6 milliárd euróra emelkedett, importja viszont 1,2 százalékkal, 89,6 milliárd euróra süllyedt január-májusban. A többlet 66,9 milliárd euró lett, 12,4 milliárd euróval haladta meg az egy évvel korábbit. A második legnagyobb kereskedelmi partner Nagy-Britannia esetében az unió exportjának értéke 3,3 százalékkal, 110,6 milliárd euróra nőtt, míg az importjáé 21,6 százalékkal, 53,3 milliárd euróra zuhant. Az unió többlete 57,2 milliárd euró volt május végén, 18 milliárddal több mint egy évvel korábban.
    

Az EU Kínába irányuló áruexportja 21,9 százalékkal, 92,5 milliárd euróra, importja pedig 17,6 százalékkal 174,6 milliárd euróra ugrott az év első öt hónapjában. A mérleghiány 82,1 milliárd euró volt, majdnem 10 milliárd euróval nőtt az egy évvel korábbi 72,5 milliárd euróhoz képest. Magyarország áruexportjának értéke az Eurostat adatai szerint január-májusban 21 százalékkal, 49,0 milliárd euróra, importjáé pedig 19 százalékkal, 47,0 milliárd euróra nőtt. Az árukereskedelmi mérleg többlete 1,9 milliárd euróra rúgott, egymilliárd euróval emelkedett az előző évi 0,9 milliárd euróhoz képest.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com