Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, a hangulatot az amerikai gazdaságösztönző program elfogadását övező remények javítják.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 3 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 27 ponttal, a párizsi CAC-40 index 6 ponttal, a milánói FTSE MIB mutató pedig 102 ponttal emelkedhet a nyitásban.

    
A várakozások szerint az európai piacok követik az amerikai és az ázsiai emelkedő trendet annak nyomán, hogy Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke közölte, Nancy Pelosi házelnök és Steven Mnuchin pénzügyminiszter előrelépést értek el az újabb gazdaságösztönző csomagról, szerdán pedig ismét tárgyalnak, és remélhetőleg "valamiféle megállapodásra jutnak a hét vége előtt".
    

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben emelkedtek az indexek annak reményében, hogy mégis sikerülhet a novemberi elnökválasztás előtt elfogadni egy masszív gazdaságösztönző csomagot az Egyesült Államokban. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor 0,46 százalékos pluszban, 586,75 ponton állt.
    

Tokió 0,27 százalékos, Sydney pedig 0,12 százalékos emelkedéssel zárt, míg Szöulban 0,38 százalékos pluszban állt az irányadó index záráshoz közeledve. Sanghajban viszont 0,22 százalékos, Sencsenben pedig 1,52 százalékos mínuszban, míg Hongkongban 0,74 százalékos pluszban álltak az irányadó indexek zárás előtt egy órával.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken. A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,88 százalékos mínuszban, 42,78 dolláron, a WTI pedig 0,79 százalékos veszteségben, 41,37 dolláron forgott nyolc órakor.
    

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,47 százalékkal, 1915,42 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,22 százalékkal 1919,70 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. Kedden vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. Londonban 0,08 százalékkal, Milánóban 0,56 százalékkal, Madridban pedig 0,98 százalékkal emelkedett, míg Frankfurtban 0,92 százalékkal, Párizsban pedig 0,27 százalékkal esett az irányadó mutató.


A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 mutató 0,35 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,24 százalékos, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,45 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,40 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,47 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,33 százalékos pluszban zárt kedden.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com