Erős ütemben drágultak a lakások az EU-ban
A tavalyi második negyedévben az Európai Unió egészében 4,3, az euróövezetben pedig 4,4 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 1,5 százalékos, illetve 1,4 százalékos emelkedést mértek. A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Szlovéniában ugrottak meg legnagyobb mértékben, 15,1 százalékkal a lakásárak július-szeptemberben, majd Hollandia következik 10,2 százalékkal. A harmadik helyezett Írországban 9,1 százalékkal drágultak a lakások. Csak két országban csökkentek az árak, Svédországban 2,1 százalékkal, Olaszországban pedig 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások.
Negyedéves összehasonlításban Hollandiában drágultak legnagyobb mértékben, 3,3 százalékkal a lakások, majd Málta (+3,1 százalék) és Horvátország (+2,8 százalék) következik. Csökkenést jegyeztek fel öt országban, a legnagyobb mértékűt, 0,8 százalékosat Olaszországban, majd Románia (-0,7 százalék), Finnország (-0,4 százalék), Szlovákia (-0,3 százalék) és Magyarország (-0,2 százalék) következik.
Az Eurostat utolsó negyedévi statisztikája nem tartalmazza Görögország adatait. A pénteken közölt legfrissebb adatsor szerint Magyarországon éves összehasonlításban a tavalyi harmadik negyedévben 7,0 százalékkal drágultak a lakások, lassult az ütem az első negyedévi 11,4, illetve a második negyedévi 10,6 százalékhoz képest.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások