Financial Times: amerikai-európai vita arról, hogy piacgazdaságnak tekinthető-e Kína

Az Egyesült Államok óva intette az Európai Uniót Kína piacgazdasággá nyilvánításától, azzal az érvvel, hogy e jogállás megadása hátráltatná a fellépést az amerikai és az európai piacot méltánytalanul olcsó árukkal elöntő kínai vállalatokkal szemben - írta a keddi Financial Times.

A londoni gazdasági napilap forrásai szerint amerikai kormányilletékesek arra figyelmeztették Brüsszelt, ha az EU piacgazdaságnak ismeri el Kínát, azzal az unió "egyoldalú leszerelést" hajtana végre a Kínával szembeni európai kereskedelmi védelmi rendszerben.

financial-times

Kína elsődleges stratégiai célja a piacgazdasági jogállás elnyerése a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belül. Ha ezt Peking eléri, az Egyesült Államok és az EU sokkal nehezebben tudna büntetővámokat kiróni az amerikai és az európai piacra dömpingárakon exportáló kínai cégekre - áll a Financial Times írásában.

A lap forrásai szerint az amerikai illetékesek "dühöngenek" a kínai piacgazdasági jogállás megadásának európai támogatása miatt, mivel szerintük ez is annak jele, hogy Európa kínai beruházások reményében "igyekszik Peking kegyeibe férkőzni".

A Financial Times szerint az Európai Bizottság "egyre nagyobb rokonszenvvel viseltet" a piacgazdasági jogállás megszerzését célzó pekingi igény iránt, és akár már februárban meghozhatja döntését. Kína piacgazdasággá nyilvánítását Angela Merkel német kancellár is támogatja, George Osborne brit pénzügyminiszter pedig "elkötelezett híve" e jogállás megadásának.

London az utóbbi időszakban valóban nagyarányú diplomáciai offenzívába kezdett a brit gazdaság és Kína együttműködésének fejlesztésére, mindenekelőtt a kínai befektetők megnyerésére nagy-britanniai beruházásokhoz. Hszi Csin-ping kínai államfő október végén II. Erzsébet királynő vendégeként négynapos állami látogatást tett Londonban, és hitvesével együtt a brit királyi család első számú londoni rezidenciáján, a Buckingham-palotában lakott.

Látogatása idején a két ország 40 milliárd font (csaknem 18 ezer milliárd forint) értékű kereskedelmi és beruházási szerződéscsomagot írt alá, egyebek mellett nagy-britanniai nukleáris erőművek közös felépítéséről.

A Financial Times keddi cikke szerint a kínai piacgazdasági jogállásról folyó vita középpontjában annak a megállapodásnak az értelmezése áll, amelynek alapján Kína 2001-ben csatlakozott a WTO-hoz. Peking régóta úgy értelmezi a csatlakozási feltételeket, hogy azok 2016 végén automatikusan piacgazdasági jogállást biztosítanak Kínának, számos szakjogász azonban vitatja a szabályoknak ezt az olvasatát.

A Financial Times kiemeli, hogy az európai acélipar 2009 óta munkaerő-állományának ötödét elvesztette, és az ágazat az olcsó kínai importot teszi felelőssé bajaiért.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com