GfK: jelentősen javult a fogyasztói hangulat Németországban

Érezhetően javult a német fogyasztói hangulat júniusban, a fogyasztók optimistábbak lettek és nőtt vásárlási hajlandóságuk, miután a legnagyobb európai gazdaságban is feloldottak egy sor szigorú intézkedést a koronavírus-járvány visszaszorításának köszönhetően.Ez derült ki a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet pénteken közölt felméréséből, amelynek tanúsága szerint a fogyasztók vásárlási hajlandósága mérsékelten, míg gazdasági és jövedelmi várakozásai jelentősen nőttek. Az intézet előrejelzése szerint a júniusi mínusz 6,9 pontról mínusz 0,3 pontra emelkedik a hangulatindex júliusban, ami tavaly augusztus óta a legjobb érték. Elemzők ennél jóval enyhébb növekedéssel, mínusz 4,0 ponttal számoltak júliusra.

    
Egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban mínusz 18,6 ponton, júliusban pedig mínusz 9,4 ponton állt a hangulatindex értéke. A Gfk metodikája szerint a hangulatindex nulla pont feletti értéke azt jelzi, hogy a fogyasztás éves összevetésben emelkedik, a nulla pont alatti érték pedig csökkenést mutat. A háztartások fogyasztásában éves szinten 0,1 százalékos változást jelez minden egyes pont.
   

Júniusban kiemelkedő mértékben javult az általános gazdasági helyzet alakulásának megítélése. A fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott véleményét számszerűsítő mutató 17,2 ponttal, 58,4 pontra emelkedett. Ennél jobb értéket legutóbb több mint tíz éve, 2011 februárjában mértek, akkor 59 ponton állt a mutató. Tavaly júniusban csak 8,5 pont volt.
   

Rolf Bürkl, a GfK kutatója az adatokat kommentálva rámutatott, hogy Németországban is egyre inkább visszaszorul a járvány és így feloldják a szigorú korlátozó intézkedéseket. "A megbetegedések számának meredek csökkenése és a védőoltások terén elért jelentős előrelépés lehetővé teszi, hogy egyre szélesebb körben egyre több járványügyi intézkedést vezessenek ki. Ezenkívül mostantól ismét lehet nyaralni. Ez az optimizmus növekedéséhez vezetett, ami a fogyasztói hangulat javulásában is tükröződik" - hangoztatta.
   

A fogyasztók jövedelmi várakozásai a járvány okozta válság előtti szint közelébe emelkedtek júniusban. A várakozásokat számszerűsítő alindex 14,6 ponttal, 34,1 pontra ugrottak, ami valószínűleg azt tükrözi, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásba kényszerült munkavállalók közül sokan ismét teljes munkaidőben dolgozhatnak, ami jövedelmük emelkedésével jár.
    

Ennél jobb értéket tavaly februárban mutattak ki, akkor 41,2 ponton állt a mutató. A vásárlási hajlandóságnak kedvez a jövedelmi kilátások érzékelhető növekedése. A vásárlási hajlandóságot számszerűsítő mutató értéke 3,4 ponttal 13,4 pontra kúszott fel júniusban. A mérsékeltebb növekedés abból adódik, hogy a fogyasztók még mindig kissé óvatosak.


A korlátozások lazítása vagy visszavonása ellenére számos ágazatban - különösen a szolgáltatási szektorban - még mindig szigorú szabályok vannak érvényben. Így például még mindig kötelező a maszk viselése az üzletekben, ami valószínűleg a jövőben is korlátozni fogja a vásárlás élményét. A Gfk arra számít, hogy a magánfogyasztás az év második felében érezhetően élénkülni fog, így a hazai gazdaság ismét felfelé fogja húzni a növekedési ütemet. Eddig elsősorban az export támogatta a gazdasági növekedést, különös tekintettel a Kínával és az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemre.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com