Görög adósság - A német törvényhozás megszavazta a görög mentőprogram meghosszabbítását

Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken nagy többséggel megszavazta a görög mentőprogram meghosszabbításáról szóló kormányzati javaslatot.

csuA Bundestag az euróövezeti válságkezelő programok történetében a legnagyobb többséggel fogadta el az előterjesztést, a 631 fős testületben 542-en szavaztak igennel.

A konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) frakciójának többsége mellett az ellenzéki Baloldal és a Zöldek legtöbb képviselője is támogatta a pénzügyminisztérium javaslatát.

A döntés értelmében Németország hozzájárul ahhoz, hogy a görög államadósság-válság kezelésére 2012-ben indított második nemzetközi hitelprogramot február vége helyett június végéig folytassák.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a vitában kiemelte, hogy a hitelezők - köztük Németország - nem újabb eurómilliárdokat adnak Görögországnak, hanem csak négy hónapnyi időt, hogy sikeresen végrehajthassák a hitelprogramhoz kapcsolódó reformokat.

A minden korábbinál nagyobb támogatottság ellenére heves vita bontakozott ki a javaslatról. A legnagyobb ellenzéki párt, a Baloldal szónokai szerint a Merkel-kormány nagyban felelős azért, hogy "szélsőbal-szélsőjobb" koalíció jutott hatalomra Görögországban, mert a berlini vezetés által kikényszerített megszorítások súlyos társadalmi válságot idéztek elő, ami a szavazók radikalizálódásához vezetett.

A Zöldek részéről is úgy vélték, hogy kudarcba fulladt a 2010 óta tartó, megszorításokon alapuló válságkezelés. Hamarosan egy újabb, harmadik támogatási programra lesz szükség, azt azonban már másként, a gazdasági növekedés ösztönzése és a társadalmi stabilitás helyreállítása céljával kell összeállítani - mondták az ökopárt képviselői.

A CDU/CSU frakciójából 20 képviselő előre jelezte, hogy elutasítja az előterjesztést. Véleményük szerint a jelenlegi görög kormány megbízhatatlan, nem lehet együttműködni vele, Görögországnak pedig a lehető leggyorsabban ki kell lépnie az euróövezetből.

Wolfgang Schäuble az új görög kormány és az euróövezeti társállamok feszült viszonyára utalva hangsúlyozta, nem engedik meg, hogy Athén "zsarolja" a közösség tagjait. Hozzátette, hogy a Bundestagnak nehéz döntést kell hoznia, de "a németeknek mindig mindent meg kell tenniük azért, hogy megmaradjon Európa egysége".

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com