Gyenge exportteljesítménnyel kezdte az évet a német elektrotechnikai ipar

Az export csökkenésével és az import kismértékű növekedésével kezdte az évet a német elektrotechnikai és villamosipari ágazat a ZVEI (Zentralverband Elektrotechnik- und Elektronikindustrie e.V.) szakmai képviseleti szervezet pénteki közleménye alapján.A német elektrotechnikai és villamosipari ágazat vállalatai januárban 16,6 milliárd euró értékben exportálták termékeiket, ami 5,0 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Decemberben az ágazat még öt százalékkal teljesítette túl az egy évvel korábbi exportját. A ZVEI vezető közgazdásza Andreas Gontermann az export januári csökkenését az elhúzódó szabadságolásokra vezette vissza.

    
Az exporttal ellentétben az ágazat importja növekedett januárban az egy évvel korábbihoz képest, 0,9 százalékkal 16,8 milliárd euróra. Arra, hogy az ágazat importja meghaladta volna az exportját legutóbb 18 évvel ezelőtt volt példa. Az ágazat kivitele az euróövezeti tagországokba 1,3 százalékkal csökkent januárban 5,6 milliárd euróra. Olaszországba 6,3 százalékkal 847 millió euróra nőtt az export, Hollandiába 4,5 százalékkal emelkedett 858 millió euróra, Spanyolországba 3,3 százalékkal 574 millió euróra. Portugáliába viszont 12,3 százalékkal 160 millió euróra csökkent a kivitel, Finnországba 8,1 százalékkal 153 millió euróra, Szlovéniába 7,9 százalékkal 64 millióra, Ausztriába 6,7 százalékkal 671 millió euróra csökkent a kivitel.
    

Az euróövezeten kívüli export 6,8 százalékkal csökkent januárban 11,0 milliárd euróra. Oroszországba 34,4 százalékkal 222 millió euróra csökkent a német elektrotechnikai kivitel, Japánba 23,6 százalékkal 212 millió euróra, Nagy-Britanniába 20,0 százalékkal 568 millió euróra. Az Egyesült Államokba pedig az egy évvel korábbinál 14,4 százalékkal kisebb, 1,3 milliárd euró értékben exportált elektrotechnikai és villamosipari termékeket Németország januárban.     


Magyarországra kisebb mértékben, 9,3 százalékkal csökkent a német elektrotechnikai export 535 millió euróra. Nőtt viszont a kivitel Kínába és Lengyelországba, mégpedig 13,9 százalékkal 1,9 milliárd euróra, illetve 11,7 százalékkal 921 millió euróra.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com