Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi egy százalékos és azt meghaladó emelkedés után.New Yorkban a DJIA-30 index 0,82 százalékkal, az S&P-500 index 0,91 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,00 százalékkal csökkent a kezdéskor. Kedden a DJIA index közel egy százalékkal erősödött, az S&P index kissé több mint egy százalékkal, a Nasdaq index pedig egy és egynegyed százalékkal a technológiai részvények pozitív korrekciójának köszönhetően. Előző nap a technológiai ágazatok papírjai nagy árfolyamveszteséget szenvedtek el.
    

Az árfolyamok szerdai csökkenését a kötvényhozamok emelkedésére vezetik vissza tőzsdei elemzők. A 10 éves hozam négyhavi csúcsot ért el szerdán 1,56 százalékon. Mindemellett a tőzsdei kezdés előtt publikált szeptemberi foglalkoztatási jelentés is kedvező képet mutatott, ami újabb indokként szolgálhat a Fednek a mennyiségi monetáris eszközök szigorításának a megkezdéséhez.
    

Az amerikai piaci nyitás idejére az olajár már negatív korrekcióba kezdett a nap folyamán korábban elért többéves csúcsról. A Brent 83,47 dolláron is állt, 2018 októbere óta a legmagasabb jegyzésen, a WTI pedig 79,78 dolláron, 2014 novembere óta a legmagasabb áron. Az amerikai kereskedési idő kezdetén a Brent hordónként 81,87 dolláron állt, 0,84 százalékos napi csökkenéssel, a WTI pedig 78,26 dolláron, 0,85 százalékkal alacsonyabban.
    

A Brent ára 63 százalékkal, a WTI ára 65 százalékkal áll az év eleji jegyzés felett. Az arany ára az erősödő dollárárfolyamot tükrözve csökkent. A spot piacon a jegyzés unciánként 1755,01 dolláron állt, 0,28 százalékos csökkenéssel. A dollárnak a fő nemzetközi fizetőeszközökkel szembeni árfolyama alapján kalkulált dollár index szerdán 0,37 százalékkal 94,32 pontra emelkedett. Az eurót 0,46 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1542 dolláron.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com