Gyorsult a brit gazdaság növekedése a második negyedévben

Gyorsult az idei második negyedévben a brit gazdaság növekedése az EU-tagságról júniusban tartott népszavazás előtti bizonytalanságok ellenére.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett előzetes becslése szerint Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) a júniussal végződött három hónapban 0,6 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Az idei első negyedévben 0,4 százalékos negyedéves összevetésű növekedést mértek Nagy-Britanniában.

bank of england

Az ONS előzetes számításai szerint a brit GDP-érték a második negyedévben 2,2 százalékkal volt magasabb, mint 2015 azonos időszakában, az előző negyedévi 2,1 százalék után.

Az idei második negyedévi GDP-növekedés jobb a várakozásoknál. A Bank of England - a brit jegybank - előrejelzésében 0,5 százalékos negyedéves összevetésű növekedés szerepelt arra az időszakra, és hasonló ütemű GDP-bővülést valószínűsített az előzetes elemzői konszenzus is.

Az ONS szerdán ismertetett becslésében hangsúlyozta, hogy a brit hazai össztermék a második negyedévben reálértéken már 7,7 százalékkal meghaladta a globális pénzügyi válság és az azt követő recesszió előtt, 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsot.

A statisztikai hivatal számításai szerint az akkori csúcsszint és a 2009 második negyedévében elért recessziós mélypont között 6,3 százalékkal zuhant a brit GDP-érték.

Joe Grice, az ONS főközgazdásza az előzetes második negyedévi becslést ismertető szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: az adatok alapján korlátozott növekedési hatásai voltak az EU-népszavazást megelőző bizonytalanságnak. Grice szerint a statisztikai hivatal felméréseibe bevont gazdasági szereplők közül nagyon kevesen nyilatkoztak úgy, hogy a referendum előtti bizonytalanságok negatívan hatottak vállalkozásaik üzleti tevékenységére.

A brit gazdaság további teljesítményét azonban erősen megkérdőjelezik a népszavazás óta nyilvánosságra került aktivitási mérőszámok, mindenekelőtt az előzetes júliusi összágazati beszerzésimenedzser-index (BMI), amely a globális pénzügyi válság mélypontja óta nem tapasztalt ütemben zuhant.

Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő CIPS intézet minap ismertetett közös felmérése szerint a júliusról eddig rendelkezésre álló adatok alapján ez az átfogó aktivitási mérőszám 47,7-re esett a júniusban mért 52,4-ről.

Ez 87 havi mélypont: a brit feldolgozóipari és szolgáltatási szektor kompozit BMI-indexe 2009 áprilisa, a globális pénzügyi válság mélypontja óta nem volt ilyen alacsony.

Az 50 alatti BMI-indexek a vizsgált szektorok teljesítményének csökkenését jelzik.

Scott Bowman, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó vezető közgazdásza a második negyedévre szóló GDP-növekedési becslés szerdai ismertetése utáni elemzésében azt valószínűsítette, hogy a brit gazdaság növekedése az idei második fél évben leáll, bár teljes körű recesszió nem várható.

A Capital Economics elemzője szerint a Bank of England monetáris tanácsa a jövő héten esedékes kamatdöntő ülésen kamatcsökkentést jelent be.

Erre Mark Carney, a Bank of England kormányzója is utalt. Nem sokkal a júniusi EU-népszavazás után - amelyen a választók többsége a kilépésre voksolt - Carney kijelentette, hogy még a nyáron monetáris enyhítésre lehet szükség, mivel a brit reálgazdaságban a referendum hatására "poszttraumatikusstressz-tünetegyüttes" jelei mutatkoznak.

A londoni elemzői konszenzus azt valószínűsíti, hogy a Bank of England még az idén zéróra csökkenti alapkamatát a jelenlegi, 2009 március óta érvényes 0,50 százalékos történelmi mélypontról.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com