Harmadával csökkent tavaly Németország ukrajnai exportja

Harmadával csökkent Németország ukrajnai exportja 2014-ben az előző évihez képest - közölte szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

destasisNémetország ukrajnai exportja 2014-ben 33,1 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az így előállt 3,6 milliárd eurós exportértékkel Németország kereskedelmi partnereinek rangsorában Ukrajna a 2013-as 38. helyről a 43-ra esett vissza.

Németország ukrajnai importja ugyanezen idő alatt 3,3 százalékkal 1,6 milliárd euróra emelkedett. Németország 239 kereskedelmi partnere között az importérték rangsorában Ukrajna ezáltal 4 helyet lépett előre az 50-ik helyre.

A német export legnagyobb hányadát, 18,3 százalékát gépipari berendezések tették ki 658 millió euró értékben. Vegyipari cikkek az export 14,4 százalékát adták 518 millió euró, gépjárművek és alkatrészek pedig 9,8 százalékát 351 millió euró értékben. Az export 8,0 százalékát 289 millió euró értékben gyógyszerek adták. A német export felét 2014-ben ez a négy termékcsoport tette ki 1,8 milliárd euró értékben. Ugyanez a négy termékcsoport 2013-ban még 2,9 milliárd euró exportértéket adott.

Németország Ukrajnából elsősorban járműveket és járműalkatrészeket importált, ami 318 millió euró értékben a teljes import 19,6 százalékát adta. Mezőgazdasági termékek 195 millió euróval az import 12 százalékát alkották. Az importcikkek rangsorában a harmadik helyre a fémek kerültek 185 millió euróval és 11,5 százalékkal, a negyedik helyre pedig a ruházati termékek 160 millió euróval és 9,9 százalékkal.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com