Harmadával nőtt tavaly a frankfurti reptér forgalma

Harmadával nőtt tavaly a frankfurti repülőtér forgalma az előző évihez képest, de még így is kétharmadával maradt el a krízisév előtti forgalomtól a reptérüzemeltető Fraport AG hétfői közleménye alapján.A frankfurti repülőtéren (FRA) 24,8 millió utas fordult meg 2021-ben, 32,2 százalékkal több, mint 2020-ban. A krízis előtti év, 2019 forgalmától azonban a 2021-es még 64,8 százalékos elmaradásban volt.
    

A repülőtér forgalma tavaly májusban élénkült meg a járványvédelmi utazási korlátozások feloldásával és elsősorban az európai desztinációk viszonylatában. Az év vége felé azonban a korlátozások ismételt bevezetésével a forgalom valamelyest csökkent. Az április-decemberi periódus forgalma azonban Stefan Schulte, a Fraport AG igazgatótanácsának az elnöke elmondása szerint nagyjából a háromszorosa lett az előző évinek.
    

A fel- és leszállások száma 262 ezer volt tavaly, 23,4 százalékkal több az előző évinél, amikor 49,0 százalékos volt az éves csökkenés. A repülőgépek startolási súlya 18,9 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest. 2020-ban 44,5 százalékos volt a csökkenés. A repülőtér cargo-forgalma viszont rekordot ért el tavaly: a 2,32 millió tonnás rakomány 18,7 százalékkal haladta meg a 2020-ast, de még a 2019-est is 8,9 százalékkal.


A cargo-forgalom növekedéséhez elsősorban a légi teherárú szállítás járult hozzá, a postaforgalom növekedését ellenben az utasszállító gépek korlátozott áruszállító kapacitása határolja be. A Fraport kezelésében működő külföldi repülőterek forgalma a kínai Hszian kivételével növekedett tavaly. A ljubljanai reptér forgalma 46,4 százalékkal 422 ezer utasra, de 75,5 százalékkal a 2019-es alatt.
    

A brazíliai Fortaleza és Porto Alegre repterek 8,8 milliós utasforgalma 31,2 százalékos növekedés a 2020-ashoz és 43,2 százalékos csökkenés a 2019-eshez képest. A Fraport kezelésében lévő 14 görögországi reptér forgalma több mint száz százalékkal nőtt 17,4 millióra tavaly, de ez 42,2 százalékos elmaradás a 2019-estől. A bulgáriai Burgas és Várna repterek forgalma 87,8 százalékkal kétmillió utasra nőtt tavaly, 60,5 százalékos elmaradással a 2019-estől.
    

A törökországi Antalya reptér forgalma több mint száz százalékkal nőtt 22,0 millióra, 38,2 százalékkal a válság előtti év forgalma alatt. A szentpétervári reptéren 18,0 millió utas fordult meg 2021-ben 64,8 százalékos éves növekedéssel és 7,9 százalékkal a 2019-es alatt. A kínai Hszian repülőterén 30,1 millió utas fordult meg tavaly, 2,9 százalékkal kevesebb mint 2020-ban és 36,1 százalékkal kevesebb mint 2019-ben.
https://www.fraport.com/de/newsroom/pressemitteilungen/2022/q1/verkehrszahlen-2021.html


(
Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com