Hosszabbított eljárásban sem sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál kapacitásait

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A horvát kormány által létrehozott LNG Hrvatska vállalat által kiírt kötelező eljárás második körében sem sikerült a krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásait értékesíteni, annak ellenére sem, hogy az ajánlatok benyújtási határidejét december 20-ig meghosszabbították - közölte a vállalt pénteken.A közlemény szerint a felkínált gázmennyiségre 520 millió köbméter kötelező és 300 millió köbméter feltételes ajánlat érkezett, ami összesen sokkal kevesebb az 1,5 milliárd köbméternél, amennyi minimum szükséges ahhoz, hogy a beruházás kifizetődő legyen.

    
Az LNG Hrvatska jelezte, hogy a szabályoknak megfelelően a beérkező ajánlatok alapján gazdasági elemzést végez, amelynek eredményéről tájékoztatja a terminál iránt érdeklődő vállalatokat, valamint a közvéleményt. A krki LNG-terminál kapacitásainak előzetes lefoglalását célzó, úgynevezett Open Season eljárás első köre április 8-án zárult le, az innen beszerezhető földgáz iránt azonban a vártnál jóval szerényebb érdeklődés mutatkozott.
    

A második kört június 22-én írták ki, és az ajánlatokat augusztus 3-áig kellett volna benyújtani, majd a határidőt először szeptember 28-ra, majd pedig december 20-ára tolták ki. Az LNG Hrvatska a határidőt az érdekelt felek kérésére hosszabbította meg. Sajtóhírek szerint kötelező jellegű ajánlatot nyújtott be az INA horvát olajvállalat és a Horvát Elektromos Művek (HEP), nem érkezett azonban ajánlat az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től (MVM).
  

A HINA horvát hírügynökség az MTI-re hivatkozva arról írt, hogy október elején Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszter Budapesten tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a krki LNG-terminál Magyarország gázellátása szempontjából fontos új forrást jelenthetne, amely évente 1,7 milliárd köbméter gáz szállítását tenné lehetővé Magyarországra, valamint arról is szó esett, hogy a két kormány a horvát-magyar gázszállítás tarifájának kérdésével az Európai Bizottsághoz fordul.
   

A horvát kormány 2016 áprilisában döntött arról, hogy egyelőre nincs szükség egy nagy kapacitású szárazföldi LNG-terminálra, és először egy úszó terminált épít, amely később alakítható át szárazföldivé. Az úszó cseppfolyósgáz-terminál 2 milliárd köbméter kapacitással épült volna meg és 2018-ra lett volna működőképes, 363 millió euróba került volna. A projektet az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) koordinációs bizottsága tavaly februári döntése szerint 102 millió euróval (31,4 milliárd forint)támogatta.
    

A legújabb tervek szerint a Kvarner-öbölben tervezett terminál 2021-ben kezdi meg működését, és a projekt 265 millió euróba kerül. Az adriai cseppfolyósgáz-terminál kapacitása 2,6 milliárd köbméter évente, hogy kifizetődő legyen, legalább 1,5 milliárd köbméter kapacitás értékesítésére van szükség.
    

Coric nemrég lehetséges lépésként említette, hogy amennyiben nem sikerül értékesíteni a krki LNG-terminál kapacitásait, a projekt az állam társfinanszírozásával épülhet meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com