IHS Markit: 2013 óta a leggyengébb gazdasági teljesítménnyel zárhatja az évet az euróövezet

A feldolgozóipar decemberi teljesítménye alapján 2013 óta a leggyengébb gazdasági teljesítményt nyújthatja az idei negyedik negyedévben az euróövezet a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.A Markit beszerzésimenedzserek körében végzett felmérése alapján a feldolgozóipari BMI előzetes decemberi értéke a várakozásoknál kisebb, a szolgáltatóipari mutató viszont a várakozásoknál nagyobb, a feldolgozóipari és szolgáltatóipar adatok összesítésével képzett kompozit BMI pedig a várakozásoknál kissé alacsonyabb.

    
A feldolgozóipari BMI 45,9 pontra csökkent a novemberi 46,9 pontról a várt javulás, 47,3 pont helyett. A szolgáltatóipari BMI viszont négy havi csúcsra, 52,4 pontra emelkedett 51,9 pontról, azaz jóval nagyobb javulást ért el a vártnál, ami 52,0 pont volt. A kompozit BMI pedig a várt szerény javulás, 50,7 pont helyett megmaradt az előző havi 50,6 pontos szinten, mivel a szolgáltatóipari javulás ellentételezte a feldolgozóipari visszaesés hatását.
    

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. A feldolgozóiparban a termelés 2012 októbere óta a legnagyobb mértékben esett vissza decemberben, a foglalkoztatás pedig hét éve a legnagyobb mértékben csökkent. A feldolgozóipar új megrendelései már a tizenötödik egymást követő hónapban csökkentek, a megrendelés-állomány csökkenésének a mértéke pedig felgyorsult.
    

A szolgáltatóipari adatokkal kiegészítve azonban a kompozit mutató alapján az euróövezeti gazdasági teljesítmény decemberben az előző havi szinten stagnált, a megrendelések kissé emelkedtek, a megrendelés-állomány hat hónapja a legkisebb mértékben csökkent, új munkahelyek viszont hat éve a legkisebb számban létesültek.
    

"Az euróövezeti gazdaság 2013 óta a leggyengébb állapotban zárja a 2019-es évet. A gazdaság már a negyedik hónapja alig-alig araszol előre, a BMI adatok tanúsága szerint így 0,1 százalékos negyedéves GDP-növekedésre lehet számítani a negyedik negyedévben" - foglalta össze a felmérés megállapításait Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza. "Nem nagyon látni a javulás jeleit" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy "az új megrendelések alig növekednek, a munkahelyteremtés pedig öt éve a legalacsonyabb szinten rekedt meg, mivel a vállalatok a bizonytalan kilátások és a gyenge kereslet környezetében igyekeznek költségeiket csökkenteni".
    

Chris Williamson szerint annak ellenére is, hogy a szolgáltatóipar feltűnően ellenállóképesnek mutatkozik a feldolgozóipari lassulással szemben, a foglalkoztatás további csökkenése már átgyűrűzhet a szolgáltatóipar teljesítményére is. "A német feldolgozóipar teljesítményének jelentős visszaesése előre vetíti a negyedik negyedévi GDP-csökkenés lehetőségét. Franciaország azonban ellenállóbbnak bizonyult és nagyban hozzájárulhat az euróövezeti gazdaság negyedik negyedévi növekedéséhez" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com