Jelentősen csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben

Jelentősen, a vártnál erősebb ütemben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben, miután a koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések márciusban gyakorlatilag leállították az egész országot.A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által szerdán közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,8 százalékos évesített ütemben csökkent január-márciusban, ami 2009 első negyedéve óta a legrosszabb érték.

    
Elemzők átlagosan 4,0 százalékos visszaesésre számítottak a tavalyi negyedik negyedévben mért 2,1 százalékos növekedés után, de voltak olyanok is, akik 15 százalékot vártak. A második negyedévre még erősebb, 25 százalékos visszaesésre számítanak az elemzők. A járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság.
    

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 3,5 százalékkal, 191,2 milliárd dollárral, 21 540 milliárd dollárra süllyedt január-márciusban. A tavalyi negyedik negyedévben 3,5 százalékkal, 186,6 milliárd dollárral nőtt ez az érték. A tavalyi első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság január-márciusban, jelentősen lassult az ütem a tavalyi negyedik negyedévben mért 2,3 százalékhoz képest.
    

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 1980 óta a legnagyobb mértékben, 7,6 százalékos évesített ütemben csökkentek az első negyedévben, míg az előző negyedévben még 1,8 százalékkal emelkedtek. A vállalati beruházások 5,6 százalékkal, az export 8,7 százalékkal, az import pedig 15,3 százalékkal csökkent, míg a kormányzati kiadások és befektetések 0,7 százalékkal emelkedtek.
   

A személyes fogyasztások árindexe 1,3 százalék volt a tavalyi negyedik negyedévben mért 1,4 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 1,8 százalékra rúgott január-márciusban, míg az előző negyedévben 1,3 százalékra. Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslést május 28-án hozza nyilvánosságra az amerikai kereskedelmi minisztérium.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com