Júniusban váratlanul nagy mértékben nőtt a német kiskereskedelmi forgalom

Júniusban a korlátozások lazításának köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése alapján.Júniusban ár, naptári és szezonális kiigazítással 4,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Németországban a májusi 4,6 százalékos havi növekedés után. A piac 2,0 százalékos növekedést várt júniusra. Az egy évvel korábbihoz képest 6,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban Németországban árkiigazítással. Májusban 1,8 százalékkal maradt el a forgalom az egy évvel korábbitól, júniusra pedig 2,2 százalékos elmaradást várt a piac az egy évvel korábbihoz képest.
    

A Destatis a járványvédelmi korlátozási enyhülésének tulajdonítja a kiskereskedelmi forgalom júniusban bekövetkezett vártnál nagyobb növekedését. A járványvédelmi korlátozások által nem érintett utolsó hónaphoz, 2020 februárjához képest 9,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az idén júniusban Németországban.
    

Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalma 3,9 százalékkal csökkent az idén júniusban naptári és szezonális kiigazítással az előző hónaphoz képest. A szupermarketek és áruházak forgalma 6,1 százalékkal maradt el az előző havitól. Az élelmiszerek forgalma viszont 1,7 százalékkal nőtt. Jelentősen növekedett a nem élelmiszeripari termékek forgalma júniusban, az előző havihoz képest 8,7 százalékkal. A járványvédelmi korlátozások miatt bevezetett üzletbezárások feloldásával a textilipari termékek, ruházati cikkek, cipők és bőripari termékek forgalma 70,5 százalékkal nőtt júniusban az előző havihoz képest, és az első alkalommal haladta meg a válság előtti, a 2020. februári szintet, mégpedig 4,8 százalékkal.


Általában az iparcikkek forgalma 34,3 százalékkal nőtt havi bázison júniusban és 7,6 százalékkal haladta meg a válság előtti szintet. A berendezési tárgyak, háztartási eszközök és építési alapanyagok kiskereskedelmi forgalma 18,1 százalékkal emelkedett havi bázison és 9,7 százalékkal haladta meg a 2020. februárit az idén júniusban.
    

Az internetes kiskereskedelmi forgalom ár, naptári és szezonális kiigazítással 7,5 százalékkal csökkent júniusban az előző havihoz képest, de ezzel együtt is 38,4 százalékkal múlja felül a válság előtti, 2020. februári forgalmat.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2021/08/PD21_366_45212.html


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com