Kamatot emelhet csütörtökön az orosz jegybank

Kamatot emelhet csütörtökön az orosz jegybank, mert ez az egyetlen eszköze, hogy megállítsa a rubel gyengülését. A Bloomberg hírügynökség írása szerint azonban az alacsony olajárak miatt ez a lépés is hatástalan maradhat.

orAz orosz jegybank már 4 százalékkal emelte 2014-ben az alapkamatát, hogy megállítsa az orosz deviza gyengülését. A Bloomberg által megkérdezett 27 elemző többsége szerint csütörtökön újabb 0,5 százalékos emelés jöhet, amellyel az alapkamat elérheti a 10 százalékot. A Danske Bank elemzője szerint ennél nagyobb emelés káros lenne a gazdaságnak, de nem is javítana a rubel helyzetén.

Kérdéses viszont, hogy mekkora hatása lesz a jegybank döntésének. A rubel árfolyama a Bloomberg szerint idén sokkal jobban függött az olaj árának változásától, mint az alapkamattól.

A hírügynökség elemzése szerint az elmúlt 12 hónapban együtt mozgott a Brent olaj hordónkénti ára és a rubelnek az amerikai dollárral szembeni árfolyama is. A Brent olaj ára 39 százalékkal csökkent, a rubel nagyjából ugyanilyen mértékben gyengült.

A rubel és az olajár közti kapcsolatot emeli ki, hogy szerdai számok szerint az orosz jegybank már 4,93 milliárd dollárt költött decemberben a nemzetközi piacokon a rubel megtámogatására, de ennek nem volt érezhető hatása. A jegybank kétnapos késleltetéssel jelenti be devizapiaci manővereit, hétfőn 400 millió dollárt adott el, de a rubel az elmúlt két és fél napban is gyengült, ahogyan a Brent is olcsóbbá vált.

Szerda délelőtt a Brent hordónkénti ára 65,80 dollár volt a határidős piacon, napi szinten 1,56 százalékot csökkent. Az euró árfolyama közben 67,26 rubelre, a dolláré 54,36 rubelre nőtt. Az euró 0,39 százalékot, a dollár 0,41 százalékot erősödött délelőtt a rubellel szemben.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com