Kisebb, belvárosi üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában

Javier Quinones, a svéd lakberendezési vállalat múlt hónapban kinevezett nagy-britanniai és írországi vezetője erről szóló terveit hétfőn ismertette a The Times.

A tekintélyes brit napilap szerint a kisebb üzletek közül az első ősszel nyílik meg London központjában, a Tottenham Court Roadon. A kínálat kisebb lesz, konyha- és hálószobai berendezések szerepelnek majd benne. Az IKEA forgalma az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt, profitja azonban az elmúlt egy évben 40 százalékkal 87 millió fontra esett a font gyengülése miatt, és amiatt, hogy a cég nem hárította át a költségeket a vásárlókra.

Az IKEA 1987-ben, a Liverpooltól hozzávetőleg 30 kilométerre lévő Warringtonban nyitotta meg első üzletét az Egyesült Királyságban. A láncnak jelenleg 21 nagyáruháza van a szigetországban, a 22. jövő év elején nyílik meg Greenwich-ben. A kisebb, belvárosi üzletek ötletének felkarolását jelzi viszont, hogy egy másik, a Lancashire grófságbeli Preston közelébe tervezett nagyáruház tervét elvetették, mert már nem tartják "életképesnek".



Javier Quinones a The Times szerint hangsúlyozta, hogy az internetes vásárlás jelenti a jövőt a kiskereskedelem számára, és ebből az IKEA sem maradhat ki. A svéd márka az egyik legnépszerűbb lakberendezési áruház Nagy-Britanniában, az elmúlt három évtizedben azonban nem vezetett be jelentős változásokat az üzleti modelljében. A tervek szerint két-három éven belül Londonon kívül is nyílnának kisebb, belvárosi üzletek, és Javier Quinones úgy vélekedett, hogy "egy nap majd több kis üzletük lesz Nagy-Britanniában, mint nagyáruház". Kis üzleteket akár hónapok alatt is nyithatnak, ami lehetővé teszi a fogyasztói trendekhez való gyorsabb alkalmazkodást, a nagyáruházaknál három-négy évbe is telt, mire elkészültek.

Az első belvárosi üzlet különleges lesz amiatt is, hogy az éttermében nem árulják majd az IKEA sok vásárlója körében rendkívül népszerű húsgolyókat - jegyezte meg a The Times. A lap szerint az IKEA közben jelentős forrásokat fordít a logisztikai fejlesztésekre, hogy fél-egy éven belül az interneten elérhető, hozzávetőleg 10 ezer árufélesége közül csaknem az összes elérhető legyen 24 órán belüli házhozszállítással.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com