Kismértékben emelkedtek az ipari termelői árak az EU-ban

Kismértékben emelkedtek 2013 decemberében az ipari termelői árak az Európai Unióban (EU) és a szűkebb euróövezetben is. Az EU-ban és az eurózónában is 0,2 százalékos volt a havi bázisú alapon számolt növekedés - ismertette előzetes számításait az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A hivatal szerint éves bázisú alapon (azaz 2013 decemberét 2012 decemberével összehasonlítva) a 28 tagállamú EU-ban 0,6 százalékkal, a 17 tagállamú eurózónában 0,8 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak. A tagállamok közül havi bázisú alapon Spanyolországban nőttek a legjobban, 1,1 százalékkal a termelői árak, aztán következett Csehország és Svédország 0,8-0,8 százalékkal.

-Egyes országokban az árak nem növekedtek, hanem csökkentek. Észtországban 1,7 százalékkal, Lettországban 0,9 százalékkal, Litvániában 0,6 százalékkal mérséklődtek az árak. Magyarország esetében havi bázisú alapon 2013 decemberében 0,5 emelkedtek, előtte novemberben 1,3 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak. Éves bázisú alapon decemberben 1,4 százalékkal, novemberben 2 százalékkal estek vissza a magyarországi árak.

Az Eurostat adatai szerint 2013 novemberéről 2013 decemberére az energiaárak 0,7 százalékkal növekedtek az EU-ban és 0,5 százalékkal az eurózónában. A nem tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal drágultak az eurózónában, de ugyanannyiba kerültek az EU-ban. Az átmeneti javak, a tőke javak és a tartós fogyasztási cikkek ára se az Unióban, se az eurózónában nem változott. 2013 egészében, 2012-höz képest, az EU-ban nem változtak az ipari termelői árak, de az eurózónában 0,2 százalékkal csökkentek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com