Közel felére csökkent a német vendéglátóipar forgalma a járvány miatt

Közel a felére csökkent a német vendéglátóipar forgalma a koronavírus-járvány kezdete óta a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált kimutatása alapján.Tavaly március óta az idén januárig a német vendéglátóipari vállalatok bevétele árkiigazítással 47,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi azonos periódushoz képest. A járvány miatt tavaly márciusban bevezetett korlátozások óta egyetlen hónapban sem érte el a vendéglátóipari vállalatok bevétele az egy évvel korábbi szintet. A legnagyobb visszaesés a legszigorúbb lezárások idején volt, áprilisban 74,7 százalékos, decemberben pedig 71,1 százalékos. Ezekben a hónapokban a vendéglátóipar csak elvitelre dolgozhatott, a szállodák pedig csak üzleti utazókat fogadhattak.

    
A nyári hónapokban bevezetett lazítások nem hoztak lényeges fellendülést a vendéglátóiparnak. Még a legforgalmasabb hónap, augusztus bevétele is 20,5 százalékkal maradt el a 2019 augusztusitól. A márciustól januárig terjedő időszakban a szállodaipar bevétele 54,8 százalékkal, az éttermek, bárok és kávézók forgalma pedig 42,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A szállodaiparon belül a hotelek forgalma 57,0 százalékkal, a nyaralóké 41,8 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a kempingek forgalma a július-októberi periódusban meghaladta az egy évvel korábbit és ennek köszönhetően a március-januári időszakban mindössze 9,7 százalékkal kisebb bevételre tett szert mint az előző évben.
    

A vendéglátásban leginkább az italforgalmazásra erősen támaszkodó vállalkozások érezték meg a korlátozások forgalomcsökkentő hatását: bevételük 62,2 százalékkal csökkent március-januárban az egy évvel korábbihoz képest. Az éttermek, büfék és kifőzdék ezzel szemben házhoz szállítással és elvitelre nyújtott szolgáltatásokkal kompenzálni tudták a keresletcsökkenés egy részét, forgalmuk így 41,3 százalékkal csökkent.
   

A vendéglátóiparban foglalkoztatottak száma egyötödével, 19,2 százalékkal csökkent a március-januári periódus átlagában az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb létszámcsökkenés, 38,9 százalékos az italmérésekben volt, a legkisebb, 17,8 százalékos a szállodákban és panziókban. A német vendéglátóipar 2018-ban 98,3 milliárd eurós forgalmat bonyolított, ennek több mint kétharmadát, 65,1 milliárd eurót éttermi és egyéb élelmezési szolgáltatásokkal, 33,2 milliárd eurót pedig szállásolási szolgáltatásokkal.


Az ágazat túlnyomórészt kisvállalkozásokból áll. A 232 ezer vállalkozásnak 72 százaléka, 166 ezer tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat. Az ágazat 2,4 millió alkalmazottat foglalkoztat.
https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2021/03/PD21_N020_45213.html


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com