Közel harmincéves csúcsra emelkedett az infláció Németországban októberben

Közel harmincéves csúcsra gyorsult az infláció Németországban októberben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közzétett végleges adatsorának tanúsága szerint. A felülvizsgálat során nem változtattak az előzetesen közölt adatsoron.Az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal ugrottak meg a fogyasztói árak októberben, ennél erősebb ütemet legutóbb 1993 augusztusában mértek, amikor 4,6 százalékon állt a mutató. Január óta folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben emelkednek az árak Németországban. A 2 százalékot áprilisban érte el a mutató, de júliusban már 3,8 százalékon, augusztusban 3,9 százalékon, szeptemberben pedig 4,1 százalékon állt az értéke.
    

Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben, míg az előző két hónapban stagnáltak. A Destatis közleményében kiemelte, hogy az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő, ideértve a tavalyi alacsony árak miatti bázishatásokat. Az idei év végéig felfelé húzza az árakat, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly ideiglenesen csökkentették az általános forgalmi adó kulcsait, ráadásul rendkívül olcsók voltak az ásványiolaj-termékek. Felfelé hajtja az árakat az is, hogy Németországban januártól fizetni kell és 2025-ig folyamatosan mind többet a szén-dioxid-kibocsátásért. Emellett erősödnek a járvány okozta válsággal összefüggő hatások, például a szűk ellátási keresztmetszetek és a meredeken felívelő termelői árak is tükröződnek az fogyasztói árakban.
   

Tavaly októberhez képest az árucikkek 7,0 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,4 százalékkal drágultak. Különösen jelentősen, 18,6 százalékkal drágultak az energetikai termékek. Ezen belül is az üzemanyagok fogyasztói ára 35,0 százalékkal, a fűtőolajé 101,1 százalékkal, a földgázé 7,4 százalékkal, az áramé pedig 2,5 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek és üdítőitalok 4,4 százalékkal drágultak. Az energia- és az élelmiszerárakat nem számítva 2,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben.
    

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 4,6 százalékkal nőtt az előző év októberéhez képest, míg szeptemberben 4,1 százalékos emelkedést mértek. Havi összevetésben 0,5 százalékkal nőtt a mutató, gyorsult az ütem az előző havi 0,3 százalékos emelkedéshez képest. Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára. Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com