Közelebb került a megállapodás Kína és az Egyesült Államok között

A túlfűtött retorika, a Hongkong és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület körüli feszültségek dacára az Egyesült Államok és Kína folytatja a kereskedelmi tárgyalásokat és közelebb került egy részmegállapodás megkötéséhez - értesült a Bloomberg hírügynökség a tárgyalásokhoz közeli forrásokból.A szerdán közölt hír megfordította a pesszimista hangulatot a vezető európai tőzsdéken, így megugrottak és mindenhol nyereségbe fordultak az irányadó indexek. A nevük elhallgatását kérő források a Bloombergnek nyilatkozva kijelentették, hogy Donald Trump amerikai elnök keddi londoni kijelentéseit nem szabad úgy értelmezni, mintha a tárgyalások holtpontra jutottak volna. Donald Trump rögtönzött, kapásból beszélt, amikor azt mondta, lehetséges, hogy a 2020. novemberi elnökválasztás utáni időkre csúszik át a megállapodás megkötése - fejtegették.

    
Az egyik Peking álláspontját jól ismerő forrás jelezte, valószínűleg nem lesz hatása az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokra annak, hogy az amerikai kongresszus olyan törvényeket fogadott el, amelyekkel szankciókat szorgalmaz kínai tisztségviselők ellen a Hongkongban és Hszincsiangban elkövetett emberijogsértések miatt.
    

Az Egyesült Államok kereskedelmi ügyekben illetékes tárgyalói arra számítanak, hogy még december 15., azaz a kínai importtermékeket sújtó újabb amerikai pótvámok bevezetésének határideje előtt tető alá tudják hozni a hónapok óta várt kétoldalú kereskedelmi részmegállapodást. A függőben lévő kérdések között van még, hogy miként garantálja Kína az amerikai agrártermékek vásárlására tett ígéreteinek vásárlását, és pontosan milyen vámokat vonnak vissza.
    

A Bloomberg faxon elküldött kérdésére, miszerint mikor, milyen ütemben és milyen pótvámokat szüntetnek meg, egyelőre sem az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala, sem a kínai kereskedelmi minisztérium nem reagált. Jóllehet mindkét ország tisztségviselői többször is megismételték, hogy a tárgyalásokon előrelépéseket értek el, és folyamatos kapcsolatban állnak egymással a felek, az ugyancsak mindkét oldal részéről elhangzó negatív hangvételű nyilatkozatok minden alkalommal felszítják a befektetők azon aggodalmát, miszerint kudarcba fulladhatnak az egyeztetések. Így Trump elnök keddi kijelentései miatt is jelentősen estek a részvényárfolyamok szerte a világban, az államkötvények drágultak, a válságok idején biztos menedéknek számító devizák erősödtek.
    

A Bloomberg szerda délelőtt megjelent értesülése felpezsdítette a kockázatvállalási kedvet. Délután fél egykor a londoni FTSE-100 index 0,23 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,04 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,28 százalékos pluszban állt. Fél százalék körüli emelkedésre váltottak a határidős New York-i tőzsdeindexek is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com