Londoni elemzők: a brit háztartások gazdagabbak, mint valaha, de végletesen egyenlőtlen a vagyoneloszlás

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit háztartások gazdagabbak, mint valaha, ám a vagyoneloszlás szinte végletesen egyenlőtlen, ezért a vagyontömeg növekedése várhatóan nem gyakorol jelentősebb felhajtóerőt a fogyasztásra.Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics által elvégzett modellszámítás szerint a brit háztartások összvagyona az ingatlanvagyon és a nettó pénzügyi eszközök összértéke alapján 9200 milliárd font (3400-szor ezermilliárd forint) volt 2016 végén, 8 százalékkal magasabb, mint az előző évben.

Ez a vagyontömeg az Oxford Economics londoni elemzőinek számításai szerint a háztartások átlagos bruttó éves elkölthető jövedelmi hányadának 719 százaléka. Ez az arány egy évvel korábban 686 százalék volt, jelenleg pedig 129 százalékponttal haladja meg a 2008-2009-es recessziós évben mért mélypontot.


A ház szerint a közgazdaságtudomány régóta ismert koncepciója a vagyonhatás, amely azt tételezi, hogy a vagyon növekedésével a háztartások gazdasági biztonságérzete is erősödik, és ez magasabb költekezést eredményez. Az Oxford Economics által alkalmazott számítási modell azonban azt mutatja, hogy ez a vagyonhatás Nagy-Britanniában mérsékelt: minden 10 százalékos vagyonnövekedés mindössze 0,2 százalékkal növeli a fogyasztási kiadásokat.


A ház szerint ennek egyik elsődleges oka - különös tekintettel a különböző vagyoni helyzetű háztartások eltérő fogyasztási határhajlandóságára - az, hogy a brit háztartások leggazdagabb egy százaléka birtokolja a nemzetgazdasági szintű háztartási vagyontömeg 20 százalékát, a legszegényebb 20 százalékra viszont alig 1,5 százalék jut az összvagyonból.


Az Oxford Economics nominális kimutatása szerint a brit háztartások leggazdagabb ötödének átlagos vagyona 853 ezer font, a legszegényebb 20 százaléké viszont csak 23 600 font. A brit társadalmon belüli szélsőségesen egyenlőtlen vagyonmegoszlásra más nagy elemzőházak is felhívták már a figyelmet. A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő Oxfam kutatóintézet és  kampányszervezet legutóbbi - az Oxford Economics számítási modelljétől valamelyest eltérő - kimutatása szerint a britek leggazdagabb 10 százalékáé a nemzetgazdasági szintű magánvagyontömeg 54 százaléka, ezen belül a felső 1 százaléké az összvagyon 23 százaléka. A britek legszegényebb 20 százaléka viszont országos átlagban a magánvagyon 0,8 százalékán osztozik.


Az Oxfam számításai szerint ez azt jelenti, hogy a legtehetősebb 634 ezer brit összvagyona több mint a hússzorosa a legszegényebb 13 millióénak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com