Minimálisan javította világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD
Az iparosodott országok szervezete, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minimálisan felfelé módosította a 2023-as világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését és nem változtatott a jövő évi prognózisán - derült ki a párizsi székhelyű szervezet honlapján szerdán közzétett jelentéséből.Az OECD a márciusban jelzett 2,6 százalék helyett 2,7 százalékos növekedést vár az idei évben, a jövő évre pedig fenntartotta a korábban jelzett 2,9 százalékos előrejelzését. A jelentés összefoglalójában kiemelik: az idei 2,7 százalékos bővülés - a pandémia első évét, 2020-at leszámítva - a legalacsonyabb éves növekedési ütem a 2008-2009-es gazdasági válság óta, annak ellenére, hogy a kínai járványellenes korlátozások feloldása lökést adott a világgazdaságnak.
Régiós bontás szerint az Egyesült Államok gazdasága a várakozások szerint az idei 1,6 százalékos bővülés után jövőre 1,0 százalékkal nő, a kamatemelések gazdasági növekedést visszafogó hatása miatt. A világ második legnagyobb gazdaságában, Kínában idén 5,4 százalékos, jövőre 5,1 százalékos növekedést várnak, előbbi 0,1, utóbbi 0,2 százalékkal haladja meg a márciusi prognózist.
Az energiaárak visszarendeződésének és az alacsonyabb inflációnak köszönhetően az euróövezet növekedése az idei 0,9 százalékról 2024-ben 1,5 százalékra gyorsul. Márciusban az OECD 2023-ban 0,8 százalékos 2024-ben pedig 1,4 százalékos növekedést várt az eurózónában. A GDP bővülés az OECD 38 tagállamában 2023-ban és 2024-ben egyaránt átlagosan 1,4 százalék lesz.
Az összefoglalóban hangsúlyozzák, hogy a restriktív monetáris politika még jó ideig korlátozni fogja a kereslet növekedését, és a 2022-es monetáris szigorítások teljes hatása csak 2023 későbbi szakaszában vagy 2024 elején jelentkezik. Az energiaárak emelkedése és az ettől elmaradó béremelések hatására a reálbérek csökkentek, de a jelentés szerint az OECD legtöbb tagállamában 2023 végére megáll a bérek vásárlóértékének csökkenése.
Az infláció az előrejelzések szerint 2023-ban és 2024-ben fokozatosan mérséklődik. Az árindex a G20-as gazdaságokban az előrejelzések szerint 2023-ban átlagosan 6,1 százalékra, 2024-ben pedig 4,7 százalékra mérséklődik, amely minimálisan haladja meg a márciusi prognózisban várt értékeket. Az OECD a szigorú monetáris politika folytatását, a fiskális támogatások célzott alkalmazását és növekedésösztönző, strukturális reformok előtérbe helyezését javasolta tagállamainak.
Hangsúlyozták, hogy a magas globális élelmiszer- és energiaárak miatt a kormányoknak a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok támogatását kell előnybe részesíteni, míg a növekvő adósságterhek, a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt strukturális reformokra és a növekedés ösztönzését biztosító fiskális politikára kell törekedniük.
Ami a magyar gazdaság kilátásait illett, a GDP az idei stagnálást követően jövőre 2,5 százalékkal bővülhet. A novemberben publikált féléves jelentésben 2023-ra 1,5 százalékos növekedéssel számolt az OECD. Előrejelzéseik szerint a fogyasztói árindex második félévi erőteljes mérséklődése erősítheti a gazdasági növekedést. Az éves átlagos infláció 2023-ban 19,2 százalékról jövőre 5,4 százalékra lassul. A munkanélküliségi ráta a vizsgált időszakban 4,2 százalékról 4,3 százalékra emelkedhet.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások