Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén és megerősítette szándékát a pandémiás vészhelyzeti eszközvásárlási program márciusi kivezetése mellett.A döntés szerint változatlan marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje. A közlemény szerint a kormányzótanács 2022 első negyedévében a pandémiás vészhelyzeti vásárlási programban (PEPP) a nettó eszközvásárlásokat kisebb ütemben tervezi folytatni, mint az előző negyedévben. A PEPP szerinti nettó eszközvásárlást 2022 márciusa végén leállítja.
    

A kormányzótanácsnak szándékában áll a program alapján vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket legalább 2024 végéig újra befekteti. A PEPP-portfólió jövőbeli kifutását úgy kezeli, hogy ne ütközzön a monetáris politikai alapállással. Az eszközvásárlási program (APP) nettó vásárlásainak havi üteme 2022 második negyedévében 40 milliárd euró, a harmadik negyedévben pedig 30 milliárd euró lesz.


Októbertől kezdve a kormányzótanács az APP szerinti nettó eszközvásárlásokat havi 20 milliárd eurós szinten tartja addig, amíg ezt az irányadó kamatlábak lazító hatásának megerősítése megkívánja. A kormányzótanácsnak emellett az a szándéka, hogy az APP keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatlábainak emelését, de mindenesetre addig, ameddig szükséges ahhoz, hogy fennmaradjanak a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politika.
    

A monetáris politikai döntésről hozott közleményben a kormányzótanács leszögezi, hogy készen áll valamennyi eszközének megfelelő kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon a 2 százalékos célján stabilizálódjon.
https://www.ecb.europa.eu/press/pr/date/2022/html/ecb.mp220203~90fbe94662.hu.html


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com